A Legia Warszawa az életéért küzd, de ez is nagyon kevés lesz a Real Madrid ellen.

Legia Warszawa–Real Madrid

Nem elég, hogy a Legia Warszava ebben az idényben nincs formában (a lengyel bajnokságban és a BL-ben is csak szenved), de a Real Madrid elleni BL-visszavágót is üres stadionban kell lejátszania.

Két hete simán 5–1-re kikaptak Nikolicsék Madridban, de legalább megszerezték első BL-góljukat ebben a kiírásban. Igaz, meccset még nem nyertek, de még pontot sem szereztek a kupasorozatban – eddig inkább csak pofozózsáknak voltak jók –, vagyis jelenleg tök utolsók a csoportjukban. Lengyel oldalon már az is kisebb csoda lenne, ha megcsípnék a Sporting elől az Európa-ligát érő harmadik helyet.

És hiába küzd az életéért a Legia, és hiába sérült a madridi oldalon Casemiro, Modric, Pepe és Ramos, a két csapat között minőségi különbség van, ráadásul mintha Ronaldo is kicsit magára talált volna a hétvégén.

Nem kérdés, ki nyeri a meccset, és az sem, hogy a Real gólokkal fog nyerni, legalább kettővel.

Sevilla–Dinamo Zagreb

A Dinamónak eddig nagyon nem megy a BL-ben, három kör után nemhogy pontot nem szereztek, de még gólt sem rúgtak, bár játékuk és eredményeik javuló tendenciát mutatnak (legalábbis a bajnokságban), nem valószínű, hogy meg tudják állítani a Sevillát.

A spanyolok hét ponttal a másodikok a csoportban a Juventus mögött, de csak rosszabb gólkülönbségük miatt. Sampaoli csapata jó formában van, legutóbbi hat meccsén nemcsak veretlen tudott maradni, de öt győzelmet is behúzott.

A Sevilla az előző körben 1–0-ra verte a horvátokat, hazai pályán ennél pedig nagyobb különbség is összejöhet.

Mi ezt a szelvény játsszuk meg:

Fogadok most!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés