A Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában kötelező a továbbjutás.

Az elmúlt évek sikerei meghozták az eredményt, a Fradi kiemeltént várta a selejtezők sorsolásait. És most még a szerencse is a magyar bajnok mellé állt, mert a csoportba rendezésnél kiderült, elkerüli a két legnehezebbnek tűnő ellenfelet, a lengyel és a román bajnokot.

A feröeri KÍ Klaksvík, a svéd BK Häcken, a koszovói Ballkani, az északmacedón FC Struga, vagy az előselejtező győztese (az andorrai Atlétic Club d'Escaldes, a montenegrói Buducnost Podgorica, a San Marinó-i Tre Penne vagy az izlandi Breidablik) lehetett a magyar csapat ellenfele. Végül

a KÍ Klaksvík csapatát húzták ki a Fradi mellé, a feröeri bajnokkal játszik az első körben.

A selejtező első fordulójában július 11-12-én, illetve egy héttel később játszanak a csapatok. A második kör sorsolását szerdán rendezik. A Fradi idegenben kezdi az idei BL-szezont.

Csercseszov a játékosainak: Nektek még van húsz évetek a BL-be jutni, nekem nincs

A Fradi edzője az ausztriai edzőtáborban állt elő egy motivációs beszéddel, egyértelműen jelezve, mi a célja a szezonra.

Komoly érkezőket jelenthet be a Fradi

A tavaszi szenvedés és néhány játékos motiválatlansága miatt komoly átalakítás zajlik a Fradinál.

(Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
23% Nem, tök jó, hogy van.
55% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés