Nem elég, hogy az olasz válogatott hazai pályán kapott ki Észak-Macedóniától, így nem jutott ki a katari világbajnokságra, még az öltöző miatt is szégyenkezniük kellett.

Óriási meglepetésre az Európa-bajnoki címvédő Olaszország hazai pályán, Palermóban kapott ki 1–0-ra a teljesen esélytelennek tűnő északmacedónoktól, így már a playoff első körében kizúgott, esélye sem maradt a világbajnoki részvételre.

Ezt a szégyent még tetézték Jorginhóék azzal, hogy elképesztő kuplerájt hagytak maguk mögött az öltözőben, ami minimum illetlenség, még otthon is. Végig is futott a neten a felvétel:

A Juventus védője, Leonardo Bonucci magyarázkodott is a törökök elleni meccs előtti sajtótájékoztatón, bocsánatot kért a kínos eset miatt.

„Nagy hiba volt, legközelebb jobban figyelünk erre! Nagyon csalódottak voltunk és nem gondoltuk, hogy az ilyen részletek is ennyit számítanak. Még egyszer elnézést kérünk, a következő meccseken kiemelten figyelünk majd erre.”

A világbajnokságon ezzel nem lesz gondjuk, sorozatban a második tornáról maradnak le.

„Ez egy rémálom Olaszország számára”

Teljes a sokk Olaszországban, miután zsinórban a második világbajnokságáról marad le a válogatott.

(Fotó: Claudio Villa/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés