A spanyol ügyészség lecsapott a Real Madrid olasz vezetőedzőjére. Persze nem eszik ilyen forrón a kását, leülni nem fogja.

Ancelotti először 2013 és 2015 között irányította a Real Madridot, majd 2021-ben tért vissza a spanyol királyi klubhoz, amellyel tavaly december végén szerződést hosszabbított 2026 júniusáig.

A vád szerint Ancelotti az első madridi edzősködése idején, 2014-ben és 2015-ben több mint egymillió eurós bevétel után nem fizetett adót.

Ezért most a spanyol ügyészség négy év kilenc hónap börtönbüntetést kért a Real Madrid vezetőedzőjére jövedelem eltitkolása, és így adóbefizetés elkerülése miatt.

Ancelotti börtönbe vonulásától azért aligha kell tartani, Spanyolországban a hasonló, futballistákat/edzőket érintő ügyekben – még amikor be is igazolódott az adóbefizetés elmulasztása – rendre sikerült megegyezniük a feleknek. Erről tudna mesélni Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is.

(Forrás: MTI, Csakfoci; fotó: Alberto Gardin/Eurasia Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve