A kazahsztáni divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságon minden meccs rendívül fontos, annyira sűrű a mezőny. Sajnos Dél-Korea ellen sima vereséggel rajtolt a magyar válogatott.

Pedig a koreaiak ellen kellett volna a győzelem, de minimum a pont, mert papíron náluk szinte minden csapat erősebb most a csoportban. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as elit vb-n, az utolsó viszont kiesik a divízió I/B-be, ami számunkra most már csalódást jelentene.

Hogy ez ne történjen meg, a fehérorosz, litván, szlovén és a házigazda kazah gárda közül valakit el kellene kapni. A legnagyobb esély erre Litvánia ellen lesz, mivel most Dél-Korea esélyt sem adott.

Az első harmad 16. percében egy korongvesztés után, gyors kontra végén a távol-keletiek kerültek előnybe, ám Hári János 45 másodperccel később egyenlített. A második harmad elején újra vezetést szerzett Dél-Korea, majd emberelőnyből kétgólosra növelte előnyét. A záró húsz percben is sokat hibázott a magyar gárda, mely a játékrész közepén 41 másodperc leforgása alatt újabb két gólt kapott, és sima vereséget szenvedett.

Majoross Gergely, megbízott kapitány:

„Tudtuk, hogy Korea nagyon veszélyesen kontrázik, ezért figyelmesnek kell lennünk a koronggal. Ám nem voltunk azok. Itt-ott jól hokiztunk, képesek voltunk dominálni, de olyanokat hibáztunk, ami gólokba került. A végére már esélyünk sem maradt a feltámadásra, annyit ártottunk magunknak. Sokat tanulhatunk ebből a meccsből, és kell is, mert gyorsan jönnek a meccsek.”

Háriék kedden a fehéroroszokkal játszanak, majd jön a legfontosabb meccs, Litvánia ellen.

Divízió 1/A-világbajnokság

Dél-Korea–Magyarország 5–1 (1–1, 2–0, 2–0)

Gól: Sin Sz. V. (16.), An (22.), Kim Sz. V. (29., 50.), Kim K. Sz. (49.), illetve Hári (16.)

(Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés