A Fradi a hazai vereség után idegenben három góllal legyőzte a Slovan Bratislavát, és így továbbjutott a BL-selejtezőben. A siker egyik kulcsa a motiváció volt, amellyel Botka Endrénél sem volt gond.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Óriásit fordított a Fradi Pozsonyban, továbbjutott a Bajnokok Ligájában

Úgy nyert a Fradi Pozsonyban, hogy kétséget nem hagyott, melyik a jobb csapat.

„Úgy készültem erre a meccsre, száz százalék, hogy kiállítanak, ez majdnem meg is valósult...

A csapat higgadt tudott maradni, a kapott gól után is fókuszáltak maradtunk és kézben tudtuk tartani a találkozót. Talán soha nem éreztem még akkora örömöt és felszabadultságot, mint Adama Traoré góljánál. A meccs előtt nagyon izgultam, ami nem jellemző rám. Tudtam és átéreztem, hogy mekkora a jelentősége ennek a mérkőzésnek”

mondta Botka, aki a harmadik Fradi-gólnál gólpasszt adott.

A Fradi a BL-selejtező harmadik körében az azeri Qarabag csapatával játszik, a jövő heti első meccsen idegenbe megy Csercseszov csapata.

A Slovan elleni meccs elemzése:

Nem elég jónak tűnni, jobban is kell játszani – Öt pontban a Slovan–Fradiról

Tudtuk, hogy jobb csapat a Fradi, de ennek az eredményben is látszania kellett. Összeszedtük, min múlott a siker.

(Fotó: Ferencvárosi Torna Club Facebook-oldal)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Így bolondította az ellenfeleit 6 éves korában Lionel Messi

Jön a legszomjasabb vb, ahol az is dönthet, mikor és mit isznak a játékosok

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni