A jelek szerint fejben már Madridban van Trent Alexander-Arnold.

Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha”, mondta anno Simon Tibor, és ez most a fülünkben cseng a Liverpool–Manchester United rangadó után, mert alig hittünk a szemünknek.

Meglepően nagy meccset játszott a Man. United Liverpoolban

Annyira pariban volt a United az Anfielden a Liverpoollal, hogy simán nyerhetett is volna. Végül egy pontot visz haza.

Trent Alexander-Arnold rosszul játszott, amivel nem lenne gond, bárkivel előfordul, de egy klubikon ilyen botrányosan flegmán és lélektelenül nem futballozhat. Nem véletlen, hogy Arne Slot leszedte a meccs végére, hamarabb is megtehette volna. Mert már az első félidőben feltűnő volt, hogy nem sprintben közlekedik, pedig praktikus, amikor meghúzza mellett az ellenfél. Volt jó pár beadás az oldaláról.

Aztán jött az első MU-gól, amikor is Alexander-Arnold közelről figyelte az ellent, sétálva.

TAA egyetlen párharcot sem nyert meg a 86 perce alatt.

A helyére beálló Conor Bradley-nek kevesebb mint egy percébe telt, hogy lepipálja. Ez azért is furcsa, mert most kapott a Pooltól egy 78 millió fontos, ötéves megaajánlatot. De a jelek szerint fejben már Madridban van.

A Marca szerint a Liverpool egyik legjobbja eldöntötte, hogy Madridba igazol

A Marca szerint a Liverpool egyik legjobb játékosa döntött jövőjéről.

(Fotó: Alex Livesey - Danehouse/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 Bajnokok Ligája-döntő, amire életed végéig emlékezni fogsz

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.