Ha minden jól megy, akkor többet is, ugyanis egyelőre "csak" Sidnei ír alá, legalábbis az AS erről számolt be.

Pedig Marquinhos után epekedik nagyon a spanyol bajnok, de érte még alkudozni kell, nem keveset. Addig is itt van a honfitársa, a közel sem olyan jó nevű és sikeres bekk, Sidnei, akit a Deportivótól vesz meg a Barcelona.

A 26 éves brazil szintén középhátvéd, és azt írják, már megegyezett a Barcával, hamarosan alá is írhat a bajnoki címet és a Király-kupát is megnyerő, de a BL-ben elbukó katalánokhoz.

Mit érdemes tudni Sidneiről?

Még nem volt felnőtt válogatott, 2008-ban érkezett Európába, nem meglepő módon Portugáliába, a Benficához. Kölcsönben a Besiktasnál, az Espanyolnál, majd a Depornál szerepelt. A La Coruna tavaly megvette, és a most záruló szezonban 33 meccsen játszott. Összesen 77 mérkőzése van a La Ligában. 186 centis és bivalyerős, a Transfermarkt 4 millió euróra becsüli az értékét.

Mivel Sidnei szerződése 2018-ig szól, a Barcelonának minimum ennyit fizetnie kell.

Nagyon kell védő Luis Enriquének, mert Vermaelen folyamatosan sérült, Bartrát eladnák, Mathieu meg nem ez a szint. A brazil lenne Mascherano és Pique cseréje.

Vagy Marquinhosé.

Megoldódhatnak a Barca védőgondjai, Hazard-t árulják, Ibra nem kell Van Gaalnak?
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.