Egyenesen Nagykőrösről érkezett a hír, hogy Véber György odaigazolt.

Személyes kötődés miatt (Nagykőrösön fociztam) első kézből kaptam a hírt olvasónktól, hogy a korábbi válogatott újpesti focista és NB I-es edző a Pest megyei bajnokságban szereplő Nagykőrösi Kinizsibe igazolt, megye I-es edző lett. (Sajnos fotó egyelőre nincs erről a nagy hírről, de amint lesz, mutatom.)

A Nagykőrös ötből négy meccset elveszített, így elküldte Kecskeméti Józsefet és lépte meg a sztárigazolást, aki majd a nyilatkozataival és a meccsen mutatott példás magatartással is a helyi fiatalok példaképe lehet.

"A Harsányit meginterjúvoljátok majd, hogy hova a picsába rugdalja a labdákat?" - Epic Véber-sajttáj

Véber a 14-ei, keddi edzésen vett részt először, és szeptember 18-án, a Százhalombatta elleni találkozón debütál a kőrösiek kispadján.

Persze mindenki Gyurija nem egyből az NB I-ből lépett fel az MB 1-be, mert közben már megjárta a Somos SE-t és az RKSK-t is, ahonnan elküldték.

Egyébként nem ő az első korábbi válogatott játékos, aki megfordul Nagykőrösön, korábban Tóth Mihály, Pető Zoltán és Pintér Zoltán is a Kinizsiben focizott, Erős Károly pedig edző volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés