Ha azt mondjuk, hogy történelmi pofonba szaladt bele a Manchester United, akkor nem mondunk semmit. Ez nem pofon volt, ez egy villanylekapcsolós KO.

Az angol bajnokság első fordulójában 2–1-re kikapott a Brightontól a Manchester United. A második fordulóban tehát komoly nyomás volt Ten Hagon és az MU-n, mindenképp kellett a három pont a csapatnak, főleg annak tudatában, hogy a harmadik fordulóban a Liverpoollal játszik a United.

Így vágott neki a Brentford elleni idegenbeli meccsnek tehát az MU, és szűk tíz percig nem is volt olyan nagy gond. A 35. percben viszont már 4–0-ra vezetett a hazai csapat. Előbb De Gea potyázott, majd Eriksen hibája után kaptak gólt a vendégek, Lisandro Martínez ügyetlenkedése után pedig még egyet. A Brentford aztán kontrából is betalált.

Az első gól, Dasilva lövését védte be De Gea:

Eriksen hibája, aminek a végén Jensen talált be:

A Brentford harmadik gólja, Mee volt a gólszerző:

A gyors kontra végén Mbeumo rúgta a negyediket:

A félidőben hármat is cserélt Ten Hag, de ez csak ahhoz volt elég, hogy már ne változzon az eredmény.

A Manchester United 4–0-ra kikapott, két forduló után pont nélkül, egyetlen rúgott góllal áll, jelenleg utolsó a tabellán.

Közben a másik manchesteri csapat:

De Bruyne gólja egyszerre laza és zseniális

Nem találjuk fel azzal a meleg vizet, ha azt mondjuk, Kevin De Bruyne világklasszis futballista.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában