Tök jó döntést hoztál, hogy a futást választottad mozgásként, hiszen élettani szempontból igen kedvező hatással van a szervezetedre. Már csak az a kérdés, hogy hol kellene elejét venni a (kilo)métereknek. Segítünk, megmondjuk és bemutatjuk Budapest legnépszerűbb futópályáit, hogy kedvedre tudj válogatni.

Szakemberek azt mondják – vagyis annyira nem is hülyeség –, hogy érdemes váltogatni a futófelületet, ugyanis más-más ingerek és rezgések érik a tested aszfalton, puha erdei úton, döngölt földúton, salakon vagy éppen rekortánon. Plusz a változatosságnak van még egy nagyon fontos előnye:

A sokszínű terheléstől kevésbé válik monotonná az amúgy viszonylag egyhangú mozgás forma.

A futás ciklikus mozgás (vagyis folyamatosan ismétlődnek a mozgás alapvető fázisai), ami azt jelenti, hogy először a sarok (vagy a talp) érinti a földet, majd a talp gördül tovább a talajon (ilyenkor a lábfej kissé befelé dől), végül a sarok felemelkedik a földről, és a hüvelykujjpárnáról elrugaszkodva lendül előre.

Ebben nyújtunk most neked egy kis segítséget, hogy ne egy küzdelem legyen a futás, hanem élvezet:

Budapest TOP 10 legjobb futóhelye

A Margitszigetet (5.3 km) ismertsége és népszerűsége miatt kimarad a listából.

  • Csepeli Duna-part (kábé 5 km)

Budapest abszolút vidéki része, aki nem ismeri, talán el sem hinné, hogy a belvárostól autóval 8-10 percre van csupán, de tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. A közelben edző evezősök és kajak-kenusok számára viszont alap a terep. Kilométereken át futhatunk – vagy kirándulhatunk, kerékpározhatunk – közvetlenül a Duna mellett a Gubacsi hídtól egészen Csepel déli határáig, jó minőségű talajon. Gépjárművel több helyen közvetlenül a közelben parkolhatunk. Hétvégén sem túl forgalmas, hétközben pedig csábítóan üres.

  • Gizella sétány, pesti alsó rakpart (kábé 1.2 km)

A Petőfi híd és a Rákóczi híd az utóbbi években vált egyre népszerűbbé a futók körében. Előnye, hogy szem előtt van, a közelben pedig sokan laknak, így különösebb közlekedést sem igényel, és máris futhatnak a helyiek a viacolor térkövön vagy a kitaposott ösvényen. Előbbin azért a kerékpározókra, utóbbin a kutyásokra illik és kell figyelni.

  • Óbudai-sziget (Hajógyári-sziget, kábé 4 km)

Előnye, ami a hátránya: a közelben kevesen laknak, gyalog nagyon kevesek számára elérhető. Ez be is határolja a benne rejlő lehetőségeket, bármilyen kiváló adottságokkal is bír. Hétvégén azonban tömegsportos Paradicsom lehetne, ha kitalálnák és megvalósítanák. Ehhez azonban fejlesztésekre lenne szükség, mindenekelőtt a bejutást kellene megkönnyíteni. Ezekre vonatkozó tanulmányok készültek a közelmúltban. Különösen éles a kontraszt a Margitsziget szomszédságában, ahol viszont minden feltétel adott – tömegközeledési szempontból nem lehet vele versenyezni –, ehhez mérten a kihasználtsága is megfelelő. Sőt, olykor már zsúfolt is, gyakran a megtelt tábláért kiált. A Hajógyári sziget tökéletes alternatíva lehetne a tehermentesítésre, de ez aligha a közeljövőben valósul meg.

  • Népliget (kábé 3.6 km)

Hiába a nagyszerű megközelítés tömegközlekedéssel és autóval, igazából kevesek használják. Ebben döntő szerepe van, hogy közvetlenül a szélén megépült lakóparkon kívül a lakóövezetek távolabb esnek, gyalog ezért nehezebben megközelíthető. Pedig természeti adottságok itt is lennének, bár a parkról mintha elfeledkeztek volna az elmúlt évtizedekben. A jobb kihasználhatóságról szintén a közelmúltban készültek tanulmányok. A Ferencváros sporttelepén és a mellette lévő lakóparkon kívül lényegi beruházás nem történt. Ha átvergődünk a 3-as metró megállójának nem éppen a XXI. századot idéző kivezetésén – az átellenben lévő modern buszpályaudvart és az új FTC-stadiont párhuzamba állítva még borzasztóbb –, pazar útvonalak kiáltanak felfedezésért. Lehet repeszteni vagy kilométereket gyűjteni aszfalton és földön, több futóhely várja a rajta taposókat.

  • Orczy-kert/Orczy-park (kábé 800 méter)

Átalakulóban a terep, a Nagyvárad téri metrómegálló feljárójában jelenleg félkész állapotban lévő épület mögött azonban már felsejlik valami izgalmas. A Ludovika szomszédságában megbúvó erdei tereppálya így sem ismeretlen a közelben élők számára. Egy falatnyi természet, szinte a belváros peremén. Jó tömegközeledés, a fizetős parkolási lehetőség belátható távolságra. Ha elkészül a beruházás, alighanem megnövekedett futóforgalomra számíthatunk a parkban.

  • Óhegy park (1.4 km)

Kőbányán másfél évvel ezelőtt adták át a rekortán borítással megspékelt futókört, ami az amúgy is közkedvelt park számára még több vendéget hozott. Vagy aki addig sétált, az kocogásra, futásra váltott. Van ott minden, ami kell: egyenes, kanyar mindez a természet lágy ölében, a móka kedvéért pedig egy kis lejtő és persze emelkedő. Nyáron a sok zöld ad árnyat a pálya nagyobb részén. Jöhet mellettünk gyerek, szülő, barát kerékpárral vagy görkorival, de lehet a közelben labdás sportágakat is űzni, vagy kültéri erősítőgépeket használni.

  • Rákos-patak (kábé 6, ill. 2 km)

A bátrabbak az M3-as bevezetőtől elfuthatnak a Kerepesi útig is, de ha valaki meg akarja úszni az intenzív autós forgalmat, nem akar méterenként közvetlenül a lába elé nézni és nem benzingőzből szereti a töményet, az a táv harmadát jelentő, legnépszerűbb szakaszt választja a Fogarasi úttól a Csömöri útig. Lehet a kitaposott futóösvényt is használni, vagy a viacolor térkövet, ami kerékpárút is egyben, utóbbi ezért fokozott figyelmet igényel. Kedvelt kutyasétáltató hely, de az állatok – a nagyon ritka kivételtől eltekintve – már hozzászoktak a futókhoz, így nem jelentenek számukra útakadályt vagy éppen extra motivációt a gyorsulásra.

  • Római part (kábé 4 km)

Döntően két részre oszthatjuk. Az egyik a Békásmegyeri lakóparkot védő gát, a másik, az út déli folytatását jelentő szakasz, ahol csupán az ártér választ el minket a Dunától. Utóbbi déli vége különösen hétvégén sűrű, tekintve, hogy kiemelt kirándulóhelyként is funkcionál, több vendéglátós egységet találunk arra. Akkor talán nem is ajánlatos futni, legfeljebb a korán ébredőknek. A parton több csónakházat találhatunk, de kerékpárosok is tekernek innen Szentendre felé, ahová a bátrabb futók is elérnek.

  • Városliget (kábé 1.5, ill. 3.5 km)

A város szívében lévő park kiemelt központ, nemcsak a közelben élők és a fővárosiak, hanem a turisták számára is. Éppen ezért ritka benne az üresjárat. Szebb tavaszi és őszi napokon pedig hétvégén megtelik. Akkor a futás is lényegesen több figyelmet, koncentrációt igényel. Futhatunk aszfalton és terepen, a kettőt olykor vegyítve. Nagy fővárosi futóversenyek központi bázisa. A helyi futóknak régóta vágya – amire több ígéret is elhangzott már az évek során – egy normálisan, kifejezetten erre a célra létesített futókör, ami azonban egyelőre várat magára. Az erősen megosztó helyi tervek, beruházások esetén most más a prioritás.

  • Városmajor (585 méter)

Két éve adták azt a rekortán borítású futókört, amit délelőttönként iskolások, délutánonként a közelben sportolók is használnak. Az amatőr futók pedig egész nap. A Széll Kálmán tértől nem messze található park ideális a kikapcsolódáshoz, hogy picit visszataláljunk a természetbe. Van játszótér kicsiknek és kicsit nagyobbaknak, de a futókat minimálisan zavarja a külvilág, szinte szeparáltan tudnak edzeni. Pedig nincsenek elválasztva senkitől. Ideális hely kezdőknek vagy újrakezdőknek.

Budapest legkedveltebb futóhelyei:

III. kerület
- Római part (4 km)
VIII. kerület
- Orczky park (800 méter)
X. kerület
- Népliget – több futókör (déli betonkör: 2.5 km; északi betonkör: 1.9 km; teljes nagykör: 3.6 km)
- Óhegy park – sok a zöld és az árnyék, némi szintkülönbség (rekortán kör: 1400 m)
- Újhegyi Sportliget – némi szintkülönbség, asztfaltos és füves terep (kb. 1800 m)
XI. kerület
- Bikás park (rekortán kör: 750 m)
- Duna-part (Kopaszi-gát – Nagytétényi út – Kopaszi-gát, részben kerékpárút:  12 km)
- Duna-part (Rákóczi híd – Margit híd – Rákóczi híd: 11 km)
- Kopaszi-gát (részben rekortán: 2 km)
- Feneketlen-tó (rekortán kör: 530 m)
- Citadella és környéke (különböző nehézségű emelkedőkkel, Citadella kör: 800 m)
- Bikás park – Kelenvölgy (csendes, részben dimbes-dombos utcák: 10 km)
- Kamaraerdő – több erdei terepút ( 4–10 km)
XII. kerület
- Városmajor park (rekortán kör:  585 m)
XIII. kerület
- Margitsziget (rekortán kör: 5320 m)
XIV. kerület
- Rákos-patak part (6 km)
- Városliget (1.5, ill. 3.5 km)
XVI. kerület
- Szilaspatak part (5 km)
- Havashalom park (rekortán kör: 830 m)
XVII. kerület
- Rákospatak part (6.5 km, 13 km)
- Merzse mocsár – természetvédelmi terület (3.6 km; 6.4 km; 7.5 km; 10.8 km; 21.6 km; 32.4 km)
- Szárazhegy – Péceli erdő (12 km; 21 km)
XIX. kerület
- Wekerle-telep, Kispest-kertváros (Temesvár u. – Pozsony u.)
XXII. kerület
- Szoborpark
- Tétényi fennsík (10 km)
- Kamaraerdő (6 km)
- Dunaparti kerékpár út

Ha esetleg kezdő vagy visszatérő futó lennél, érdemes lenne megfogadni ezeket a tanácsokat

A BioTechUSA állóképességi szakértője, a triatlon edző Janota Zoltán fontos dolgokat üzenne neked:

"A kezdő, visszatérő futóknak, sportolóknak mindig azt mondom, hogy lebegjen a szemük előtt TTT-szindróma, azaz, Túl sokszor, Túl hosszan, Túl intenzíven. Ez a három legtipikusabb ok amiért kiégés vagy sérülés tünetei jelentkeznek.
Az én edzésfilozófiám az, hogy mindig a két nappal későbbi edzésekre fáradtsági-, és stressz-szintre tervezem az aznapi edzéseket, ezért mindig "hagyok a tankban" egy kicsit. Az átlag dolgozó emberek többsége a kipihentebb hétvége után nagy adagban kapja a stresszt ami szellemileg és fizikálisan leterhelő. Ezért nem szabad és nem is lehet annyit, olyan erősen edzeni mint amire vágyunk. A türelem kifizetődő minden szinten."

Mozgás során a szervezeted használódik, vagyis az átlagosnál több energiát használ el, az elektrolitok (ásványi anyagok és nyomelemek) is gyorsabban ürülnek a testedből, vagyis pótolnod kell:

" A napi elegendő folyadékbevitel mellett egy általános multivitamin az alap, ezt megtámogatva, egyénenként eltérő mennyiségű C- és D-vitaminnal, valamint magnéziummal és kalciummal. A tápanyagok tekintetében a magas minőségű, gyors felszívódású, magas hatóanyagtartalmú, felesleges vivőanyagoktól, kalóriáktól mentes fehérje- (tejsavó-, marha- vagy növényi fehérje) és aminosav-készítmények tehetnek jó szolgálatot. Reggel a munkába rohanás előtt, uzsonna vagy tízórai helyett, de sokszor vacsora helyett is érdemes egy jó fehérje turmixszot fogyasztani. A hideg idő merevebbé, sérülékenyebbé teheti az izmokat, szalagokat, ahogy az ízületeket is. Ezért érdemes egy kúraszerűen fogyasztott ízületvédő táplálék-kiegészítőt is beiktatni a napi rutinétkezésekbe."

Akkor most már mindent tudsz, egy valamit azért még érdemes lenne átgondolnod, a futócipőd:

Így válassz futócipőt, hogy ne cseszd el a lábad









Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában