Gianluigi Buffon szerint Cristiano Ronaldóval a Juventus csapategysége már nem volt olyan, mint korábban, és ez is az oka annak, hogy a torinói csapat a Bajnokok Ligájában nem tudott sikeres lenni a portugállal.

Cristiano Ronaldo három szezonon át volt a Juventus futballistája, két bajnokságot nyert Torinóban, de az igazi áttörés, vagyis a BL-győzelem Ronaldóval sem sikerült a Juventusnak – sőt a portugállal gyengébb volt a Juve Európában, mint korábban nélküle.

A Juventus legendája, korábbi kapusa, Gianluigi Buffon szerint a Juve Ronaldo érkezését követően megváltozott, elveszítette az identitását:

A Juventusnak Ronaldo első évében – amikor én a PSG-nél voltam – esélye volt a BL-ben, de nem tudom, mi történt. A visszatérésem után két éven át voltunk csapattársak, jól kijöttünk, de úgy gondolom, hogy Ronaldóval a Juventus elveszítette a DNS-ét csapatként

mondta Buffon, majd a kijelentését meg is magyarázta.

2017-ben bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe, mert tele voltunk tapasztalt játékosokkal, de mindezek felett csapatként nagyon egyben voltunk, később Ronaldóval ezt elveszítettük.

Nemrég a Juventus csapatkapitánya, Giorgio Chiellini is beszélt Ronaldóról, ő azt emelte ki, hogy a portugál túl későn jelezte a nyáron, hogy el akar igazolni Manchesterbe:

Korábbi csapattársa Ronaldóról: Jobb lett volna, ha hamarabb eligazol

A Juventus és az olasz válogatott csapatkapitánya, Giorgio Chiellini szerint a Juventus újjáépülésének jót tett volna, ha Cristiano Ronaldo már korábban elhagyja a torinói csapatot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés