Másfél éve, 2017 tavaszán robban egy akkor még kisebb bomba: a Der Spiegel azzal a súlyos váddal támadta be Cé Ronaldót, hogy 2009-ben megerőszakolt egy amerikai nőt Las Vegasban. Most újabb részleteket hozott le Ronaldo ügyéről. Vajon összedől a védelem? Kihátrálnak Ronaldo mögül a szponzorok? És a klubja?

A német lap szerint az akkor még Susan K. néven futó sértett és Ronaldo bő fél évvel az eset után megegyeztek, és a nő aláírta, hogy ejti a vádakat, sőt, elmondja azt is, hogy kiknek mesélt az esetről.

Idén újra elővette az ügyet a Spiegel és a Football Leaks, és kiderült, hogy Cristiano Ronaldo peren kívül 375 ezer eurót fizetett a nőnek a hallgatásáért, akiről az is, hogy az igazi neve Kathryn Mayorga.

Most a Spiegel újabb részletet hozott le: egy olyan bizalmas dokumentum létezéséről írnak, amelyből az a következtetés vonható le, hogy

Ronaldo elismerte az ügyvédeinek, hogy a nő kinyilvánított ellenkezése ellenére közösült vele.

A német lap birtokába került dokumentumokból az is kiderül, hogy egy egész ügyvédcsapat miképpen próbálta meg elhallgattatni Mayorgát.

Ronaldo ügyvédei összeállítottak egy 27 oldalas kérdőívet, hogy megtudják, pontosan mi történt 2009 júniusában.

Ebben a dokumentumban, mely igen részletes leírást ad a közösülésről, Ronaldo elismeri, hogy durva volt a szex, a nő zúzódásokat is szerezhetett, és többször kérte, hogy álljon le.

A 2009 szeptemberében készült kérdőívet néhány hónappal később, decemberben megismételték, és a módosított verzióban már Ronaldo teljesen máshogy válaszolt, és nem ismerte el, hogy a nő többször ellenkezett volna.

Egy rövid példa

  • Kérdés: „Ms. C valamikor is felemelte a hangját, sikított, vagy kiabált?
  • Ronaldo szeptemberben: „Azt mondta többször, hogy ne és stop.
  • Ronaldo decemberben: „Nem.

CR azóta elmondta, hogy "mélyen és súlyosan érinti a magánéletét és a jó hírnevét" is az ügy. Később az Instagramon fake newsnak nevezte a vádakat, az ügyvédei pedig perekkel fenyegették meg a lapot. De nem pereltek azóta sem, Ronaldo pedig nem élt a Spiegel által felkínált lehetőséggel, hogy kommentálja az eddig kiszivárgott fejleményeket.

(via Spiegel és hvg.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés