Angol lapértesülések szerint hamarosan egy ballábas angollal erősít a magyar válogatott.

Korábban már bővebben írtunk arról mi is, hogy a magyar szövetség folyamatosan figyeli, keresi a magyar származású labdarúgókat, így találtak rá Callum Stylesra, akinek a nagymamája magyar.

A The Sun szerint a Barnsley középpályása időközben megkapta az állampolgárságot és

Styles már ott is lesz a magyar válogatott márciusi keretében a szerbek és az északírek elleni felkészülési meccseken.

Az állampolgárság önmagában még nem elég a válogatottsághoz, de mivel az egyik nagyszülő Magyarországon született, a szabályok lehetőséget adnak az egyszerűsített honosításra, illetve az országváltásra.

Styles ballábas középpályás, aki baloldali védőt is tud játszani, így abszolút hiányposztra igazolhatná le a magyar válogatott. 2018 óta a Barnsley játékosa, az előző szezon óta pedig abszolút kezdő a kiesés ellen küzdő csapatban, a mostani szezon pedig áttörés lehet neki az angol lap szerint: több klub is figyeli – Blackburn Rovers, Nottingham Forest, New York Red Bull –, és ha a magyar válogatottban is bemutatkozik, akkor egészen biztosan felível a karrierje.

Ebben az idényben 31 meccset játszott eddig az angol másodosztályban és két gólt szerzett, összesen 90 meccse van a Championshipben.

(Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.