A Liverpool 2017 nyarán kissé váratlanul leigazolta a Hull Citytől a szinte teljesen ismeretlen Andy Robertsont. A skót balhátvéd azóta a világ egyik legjobbja lett a posztján. Most megint érkezik egy ismeretlen skót.

A Liverpool megegyezett az Aberdeennel és leigazolja a 18 éves jobbhátvédet, Calvin Ramsay-t.

A tehetséges skót ára további 2,5 millió fonttal emelkedhet bizonyos feltételen teljesülése esetén. Az U21-es válogatott játékosnak még  hátravan az orvosi vizsgálat, amelyre a hétvége előtt nem kerül sor, utána azonban aláírja az öt évre szóló szerződését.

Ramsey a harmadik, egyben utolsó nyári igazolása a BL-döntősnek: korábban rekordösszegért érkezett a Benficától az uruguayi csatár, Darwin Núñez, valamint a Fulhamtől a tehetséges támadó középpályás, Fabio Carvalho.

Százmilliós csatárral erősített a BL-döntős

A Bajnokok Ligája-negyeddöntő mindkét meccsén betalált a Poolnak a Benfica csatára, úgyhogy inkább most megveszik.

Lehet, hogy megoldódik Klopp egyik legnagyobb gondja

Évek óta nincs egy épkézláb balhátvédje a Liverpoolnak.

(Fotó: Craig Foy/SNS Group via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés