Nem feltétlenül a színvonal, sokkal inkább az izgalmas hajrá miatt marad emlékezetes a Denver Nuggets és a Utah Jazz hetedik meccse az NBA rájátszásának első fordulójából.

A Denver nyerte a széria első meccsét, majd a Utah zsinórban hármat behúzott, miután egymás után kétszer nyert a Nuggets, így 3-3 volt az állás, vagyis jöhetett az utolsó meccs a párharcban.

Az első hat meccset Donovan Mitchell és Jamal Murray külön dobó párbaja jellemezte, mindkét sztár két-két 50 pont feletti produkciót hozott, ma hajnalban azonban mindketten szenvedtek, főleg Murray maradt el az előző két meccsen mutatott játékától.

A Denver 14 pontos előnnyel zárta a félidőt, a harmadik negyedben aztán Mitchell megrázta magát, gyakorlatilag egyedül visszahozta csapatát. Az utolsó negyedben végig szoros volt az állás, főleg a két center Gobert és Jokic villogott. Hat másodperccel a vége előtt a Nuggets kettővel ment és lehetősége volt még egy kosarat szerezni, de hibáztak, így az utolsó dobásnál esélye volt a Jazznek, hogy megnyerje a meccset. Konkrétan Mike Conley emelte rá a széria utolsó dobását, a dudaszós triplája azonban nagyon kevéssel, de pontatlan volt:

Ez pedig azt jelenti, hogy a Denver Nuggets 1-3-ról fordított és bejutott a rájátszás második fordulójába, ahol a Los Angeles Clippersszel játszik majd.

(Fotó: USA Today)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.