Rangadó lesz az FA-kupa negyeddöntőjében, a Manchester United a Chelsea-hez utazik. José Mourinho nem csak volt csapat formája miatt aggódhat.

Elfogytak ugyanis a Manchester United támadói: Zlatan Ibrahimovic eltiltását tölti, Wayne Rooney és Anthony Martial is lesérült, Marcus Rashford pedig beteg.

Ez a négyes – minden sorozatot tekintve – 34 gólig jutott eddig az idényben, amiből 15-öt Ibra vállalt.

Vagyis túl sok választása nem maradt Mourinhónak, vagy Marouane Fellaini vagy Henrih Mhitarjan lehet elől. Előbbi kevésbé csatár, de rendszerint elől játszatják magassága miatt.

A két csapat legutóbbi találkozását a Chelsea nyerte 4–0-ra még októberben, otthon, a bajnokságban. Az MU-nak pont ez a vereség jelentette a fordulópontot: az azóta lejátszott 31 meccsét 20 győzelemmel, 8 döntetlennel és 2 vereséggel hozta le. Persze a londoniak formája parádés azóta is: 18–2–2, saját közönsége előtt pedig egészen pazar a Chelsea, 15–0–1-es sorozatot produkált ebben az idényben és úgy, hogy rúgott 45 gólt és csak 11-et kapott.

Ennek megfelelően a Chelsea számít a favoritnak, nem is kicsit: győzelmét 1,65-ös szorzóért adják, míg az MU sikeréért 4,75-szörös pénzt fizetnek. Van tipped? Fogadnál is? Kéne.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Raphinha arról beszélt, hogy ha Flick nem jött volna a Barcelonához, elhagyta volna a klubot

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés