A bajnokság egyik legfordulatosabb meccsén verte a Chelsea hazai pályán a Manchester Unitedet.

Mindkét csapatnak csapnivaló szezonja van, de ettől függetlenül egy Chelsea–Manchester United meccs mindig rangadónak számít. Most is így volt, és végül a PL-szezon egyik legfordulatosabb meccsét játszotta a két csapat.

19 perc után kettővel vezetett a Chelsea, előbb Gallagher, majd Palmer tizenegyesből talált be. A United azonban felállt, és még az első félidőben kiegyenlített: Garnacho egy védelmi hiba, Bruno Fernandes egy szépen felépített támadás után volt eredményes.

A második félidő elején a vendégek megszerezték a vezetést, az első félidőben tizenegyest összehozó Antony gyönyörű gólpassza után Garnacho duplázott. Egészen a hosszabbítás 9. percéig úgy tűnt, nyer a Stamford Bridge-en a Manchester United, jött azonban két horrorszerű perc a vendégeknek. Újabb tizenegyest kapott a Chelsea, Palmer ezúttal is laposan, magabiztosan lőtt Onana kapujába, majd egy perccel később egy szöglet után a teljesen egyedül hagyott Palmer megpattanó lövésével megszerezte a három pontot a Chelsea.

Összefoglaló:

A Chelsea a győzelmével feljött a tizedik helyre, a Man. United továbbra is hatodik a Premier League-ben.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.