Nem nagyon van jobb formában lévő labdarúgó a világon Karim Benzemánál, ezt most a Chelsea is megtapasztalta. Nem lesz ebből címvédés.

Nem kis meglepetést okozott a Real Madrid Londonban: azok után nyert – három gólt rúgva – a címvédő, különösen védekezésben erős Chelsea ellen, hogy két hete a saját pályáján szaladt bele egy négyesbe a Barcelona ellen.

Akkor nem sokan fogadtak volna arra, hogy 3–1-re nyer a Real a Stamford Bridge-en.

A siker elsősorban annak a Karim Benzemának köszönhető, aki élete formáját futja a szezonban, ma sem lassított, mesterhármast szerzett. Három perc alatt két gólt fejelt a londoni óriások között, a 21. percben Viníciusszal játszották ki a védelmet.

A 24.-ben pedig Modric tekert a fejére tökéletesen.

Havertz még szépített, amivel visszajött a meccsbe, sőt a párharcba a Chelsea, de ma nem volt több a címvédőben, nem voltak elég veszélyesek a kékek.

A második félidő legelején aztán Mendy hibája után jött a harmadik Benzema-gól, ami vélhetően végzetes.

A francia csatár ebben a szezonban 36 tétmeccsen 36 gólt szerzett a Real Madridban, a Bajnokok Ligájában pedig nyolc meccsen tízet.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés

  • Chelsea–Real Madrid 1–3

Még a City gólszerzőjét is meglepte, mennyire leparkolta a buszt az Atlético Madrid

De Bruyne számított arra, hogy ultradefenzív lesz az Atlético, de még így is meglepte, amit az első félidőben látott.

(Fotó: Mike Hewitt/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában