Djibril Cissé bejelentette visszavonulását, a jövőben DJ akar lenni.

Cissé pályafutása nevezhető eseménydúsnak, az Auxerre-ben lett ismert futballista, majd a Liverpoollal Bajnokok Ligáját nyert. Ezt követően játszott a Marseille-ben, de Olaszországban, Görögországban, Katarban és Oroszországban is megfordult. Korábban egyszer már visszavonult, majd visszatért, csapata másfél éve nincs.

Most pedig úgy érezte, eljött az idő beújítani.

„Imádom a futballt, a labda az életem. Szeretném folytatni a pályafutásomat, de a futballkarrierem véget ér. A pályán látott szenvedéllyel kezdek bele a zenei karrierembe, DJ-ként és producerként fogok a jövőben dolgozni.”

Mondta Cissé, akinek saját ruhamárkája is van, és a személyiségéhez nagyon passzol az új kaland.

A 35 éves Cissé egyébként 41 alkalommal szerepelt a francia válogatottban, a nagy áttörés azonban elmaradt a pályafutásában, köszönhetően annak is, hogy több komolyabb sérülése is volt. Na meg a 2000-es években a franciák csatárposzton elég jól álltak.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve