Antonio Contét már ezen a héten kirúghatja a Tottenham.

A Tottenham hétvégén 3–3-as döntetlent játszott a bajnokságban utolsó Southampton otthonában, ami önmagában egy nem túl jó eredmény, főleg úgy, hogy 3–1-re vezettek a BL-helyért küzdő londoniak.

A meccs után a Tottenham edzője, Antonio Conte kiborította a bilit, a sajtótájékoztatón nem túl elegáns módon arról beszélt, hogy „nem egy csapatot látott a pályán, hanem önző játékosokat”, és ő nincs hozzászokva ahhoz, „hogy ilyen hozzáállással a hetedik, nyolcadik helyért küzdjön”.

Majd betámadta a klubot is, amikor arról beszélt, hogy a Tottenham az elmúlt években hozzászokott ahhoz, hogy nem küzd a fontos trófeákért, és az elmúlt két évtizedben a klub nem játszott és nem is akart játszani komoly nyomás alatt.

Conte terve állítólag az volt, hogy nyáron mindenképp elhagyja a csapatot, a mostani nyilatkozata azonban felgyorsíthatja a folyamatot.

A Telegraph szerint az olasz edzőt már a héten kirúghatja a Spurs, ami abból a szempontból is jó lépés lenne, hogy épp válogatott szünet van.

A Tottenham a Bajnokok Ligájából a 16 között búcsúzott a Milan ellen, a Premier League-ben jelenleg negyedik, de két meccsel többet játszott, mint az a Newcastle, amelynek csak két pont a hátránya.

Ez is érdekelhet:

A szenzációs Arsenal robog a bajnoki cím felé

Megtartotta ötpontos előnyét az Arsenal, Leandro Trossard pedig történelmet írt.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés