Chile még soha, Argentína 22 éve nyert utoljára kontinenstornát; Chile otthon játszik, Argentína viszont tavaly vb-döntőt bukott, szóval nem volt kicsi a tét. Végül Chile örülhetett, megvan az első Copája.

A Copa América döntőjének első félideje erősen hasonlított a vébé(döntő)re: Messi borzasztóan szenvedett, persze nem a futástól, hiszen csak lézengett a pályán, és Di Maríát is elveszítette az argentin válogatott. A vébét nem nyerte meg az azóta már a Manchester Unitedbe igazoló középpályás nélkül, a Copa első félideje alapján is az ezüstre voltak jók a kék-fehérek.

Érdekes, hogy Messi épp úgy csődöt mondott, mint a vb- és a BL-döntőben, csakhogy a Barcában legalább egyet villant, meg hát ott akad még pár zseni. Itt volt egy jó szabadrúgása, amit Agüero Bravóba fejelt, ez volt a legnagyobb helyzet.

A második félidő is hasonlóan telt, a csapatok nem annyira építkezni akartak, inkább a másik játékának megfojtására törekedtek. Sikerrel. 93 percet kellett várnunk az első ziccerre, Argentína lefordult négy a háromra, Lavezzi labdája azonban kicsit mély volt, így Higuaín az oldalhálóba lőtt.

A hosszabbításban sem akart nyerni egyik válogatott sem, simán csak arra mentek, hogy ne kapjanak ki. Nem is kaptak, jöttek a tizenegyesek, ahol elfogytak az argentinok. A vébé után a Copa-döntőben is kikapott Argentína, Messi megint nem nyert a válogatottal, pedig, ha behúzzák, meglett volna az ötödik Aranylabda is. Chile története során először nyert.

Higuaín hova?

Banega berezelt:

Ezzel a pimasz Sánchez-pöccintéssel nyertek a hazaiak:

Chile–Argentína 0–0 (0–0, 0–0) – tizenegyesekkel 4–1

Chile: Bravo – Isla, Medel, F. Silva, Beausejour – A. Vidal, M. Díaz, Aránguíz – Valdívia (M. Fernández, 75.) – E. Vargas (Á. Henríquez, 95.), A. Sánchez

Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Otamendi, Rojo – Biglia, J. Pastore (Banega, 81.), Mascherano – Messi, Agüero (Higuaín, 74.), Di María (Lavezzi, 29.)

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés