A viszonylag újonnan nyílt Thor Gym edzőterembe délelőtti időpontban vagyok hivatalos Balla Zoltánhoz. Ennek azért van jelentősége, mert amikor megkérdezi, hogy reggeliztem-e (igen), és mit (péksüteményt), valamint ittam-e sok folyadékot (nem), az arcán látom a csalódottság kezdeti jeleit (lesznek még).

Paradise City

Első olyan sportágpróbám előtt állok, ahol nem csoportos foglalkozásba szállok be, hanem az edző kizárólag velem foglalkozik, és a kedvemért állított össze rendhagyó, nagyjából egyórás műsort – zenére. Mint kiderül, szinte végig Guns N’Roses fog szólni. A nyitányként dübörgő dal kezdő sorai közül a „Take me down”-nal azonosulunk, négykézláb állva különféle bemelegítő gyakorlatokkal elkezdve a tréninget. Zöld fűre és csinos csajokra hiába várok utána…

Statikus nyújtásokat végzünk megdolgoztatva a farizmokat, a csípőt és mindent, ami fáj (nekem). Sajnos a hibás testtartásból eredő gerincferdülés viszonylag korlátozza a lehetőségeimet. Nem mindegyik gyakorlatot sikerül tökéletesen végrehajtani, hiába mondja Zoli, hogy ne hősködjek, tízes skálán maximum hetes fájdalomig menjek el. Leginkább a lábhajlításnál jönnek elő ezek a kevésbé kellemes érzések.

A felsőtestünk, jobban mondva a törzsünk megerősítése a következő feladat, mivel a CrossFit alapeleme éppen ez. Egy kikötött gumiszalaggal kell nyújtanom, de ennek csak akkor van értelme, ha megfelelő helyen érzem a fájdalmat – ebben az esetben az oldalamnak kellene feszülnie. Jelentem, feszül. Aztán egy puha henger segítségével a hátam alá téve felülés-szerű gyakorlatokat végzek. Kezdetben igen kényelmetlen, de a beállítások után sikerül gond nélkül abszolválni a háromszor ötös sorozatot.

Welcome To The Jungle

Kapok egy botot. Zoli orvosokat megszégyenítő szakértelemmel szembesít a múltammal és a jelenemmel: – Jobb válladon hordod a táskát? – Igen. – Jobbkezes vagy? – Igen. – Na ezért nem tudod egyenesen tartani a botot, és mozdulsz el jobb felé. Nem jó. Amíg nem sikerül a helyes testtartást és mozdulatsort megtanulni, addig hiába szemezek a közelben pihenő húszkilós súlyzórúddal, helyette a „seprűnyéllel” ismerkedhetek meg, ami hozzásegít a helyes guggolás elsajátításához. A Kettlebellen tanultaknak köszönhetően egész jól művelem, először kapok dicsérő szavakat.

A súlyok emelgetése tehát odébb van még, addig szépen, fokozatosan fogunk eljutni, előtte megdolgoztatjuk a csuklót, az alkarizmokat, mi mással, mint például fekvőtámasszal. A mozdulatsorok dzsungelébe tévedve kezdem először érezni a fáradtságot és kicsit a szédülést, utóbbit fogjuk a helytelen reggeli táplálékbevitelre és a kevés folyadékra.

A súlyemelés legfontosabb alapja a megfelelő testtartás. Szegény Zoli hiába mutatja meg ötféleképpen, hogy homorítsak, domborítsak, feszítsem egyszerre a far- és hasizmomat, billentsem a medencémet, valahogy nem tudok ráérezni. Ezt – mármint a gyakorlatot, nem a bénázásomat – deadliftnek hívják, és végül a hibák kijavítása után – és csakis akkor! – találunk olyan megoldást, hogy a már említett húszkilós rúddal közelebbi kapcsolatba kerüljek. A nagyjából helyesnek vélt mozdulatsorral csinálhatok jó néhány guggolást a rúddal.

Zárásként a tanultakat kombinálva az úgynevezett „pörgető” következik. Ez a mulatság erő- és állóképesség-fejlesztő feladatokat tartalmaz, sőt, zsírt is égethetnék, ha lenne mit. Két darab, 12 kilós súlyzóval kell elszaladnom a terem másik végébe, majd vissza, utána kedvenc puha hengerem segítségével öt darab fekvőtámaszt lenyomnom, végül szintén öt, deadliftes guggolás vár rám. Zoli igen szigorú. Kizárólag a szabályos mozdulatokat fogadja el, tehát megesik, hogy az első kör végén hiába tartok papíron három guggolásnál, ebből kettő nem ment át a rostán, vagyis csak egyet csináltam…

Don’t Cry

Mindegyik állomáson öt jelenésem van. Az első két kört probléma nélkül teljesítem, a holtpont a negyediknél érkezik, de nem sírok, nem rinyálok. Kb. hat perc alatt végzek, kérdezem, milyen eredménynek számít ez. Kiderül, nem számít az idő, mindössze ezzel akart motiválni a mester… A hat perc alatt mindig máshogy támadtam meg a szervezetem, különféle ingerek érték, ez lenne ennek a pörgetőnek a lényege.

A bevezetőben említett tételt cáfolva életben vagyok, bár miután visszajöttem a folyadékpótlásból, megkérdezik, hogy időközben esetleg megmosakodtam-e, azért vagyok ilyen csatakos? A válasz nem, az izzadt fejem a pörgetőnek köszönhető, amiben eléggé elfáradtam.

Látható tehát, hogy szó sincs semmiféle rosszullétig dolgoztatásról, sőt. Zoli csak akkor engedett a súlyzókhoz, emelni vagy futni velük, amikor látta, hogy a hibák kijavítása és a technika elsajátítása után meg tudom tartani rendesen. Erről szól a dolog.

(Fotók: Tóth István)