Ugye emlékszel még a világbajnokság legőrültebb alakjára, A tetű becenévre hallgató mesterre? Nos, Miguel Herrera ismét hallatott magáról, szerinte megváltoztatták a szavazatát, amit az Aranylabdára adott le. És nem ő állítja ezt egyedül.

Az Aranylabdát ugye Ronaldo nyerte, fölényesen, annyira, hogy Herrera szavazata sem változtatna a sorrenden, de azért érdekes, hogy ő azt állítja, Philipp Lahmot tette az első helyre, mégis CR, Lahm, Kroos sorrend szerepel a FIFA hivatalos listáján. És ezt a mexikói szakember le is nyilatkozta az ESPN Deportes-nek: „Ronaldo és Messi teljesen más dimenziót képvisel a fociban, de én első helyen Philipp Lahmra szavaztam."

És nem ő az egyetlen, aki reklamált, ugyanis a török válogatott csapatkapitánya, Arda Turan sem azt látta viszont a listán, amit leadott. Ő klubedzőjére, Simeonéra szavazott, ehhez képest a FIFA Mourinho, Löw, Simeone sorrendet hozott ki.

Már csak az a kérdés, hogy Herrera és Turan emlékszik-e rosszul, vagy tényleg ezt akartál leadni, de elcseszték, vagy a FIFA nyúlt bele. Futballrejtély.

És egyébként, mint mondtam, Miguel Herrera volt a vébé legviccesebb figurája. Ilyeneket csinált:

És ebből van itt még pár, nézd meg!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés