A Fradi meglepően sima, 4–1-es vereséget szenvedett a Crvena zvezda vendégeként az Európa-liga 3. fordulójában. Még maga az edző is meglepődött.

Az eddig hat pontot szerző Fradi ugyan továbbra is a H-csoport élén áll, a vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov viszont igen bosszús volt.

„Ilyen a futball, ez benne van. Jogosan kaptunk ki Belgrádban. Az ellenfél vezetőgóljáig jól ment a játék, de a tizenegyes megtörte a lendületünket. Ennek nem szabadna bekövetkezni, de ismétlem: ilyen a foci. Nem tudnék kiemelni olyan pontot, amivel elégedett lennék. A mai mérkőzés alapján minden egyes pontban javulnunk kell a következő hétre.

Ami a mai mérkőzésben igazán meglepő volt, az az, hogy 0–1 után leálltunk a játékkal. Ezen a szinten benne van minden mérkőzésben a kapott gól, utána nem kéne leállnunk, csapatként kéne tovább játszanunk.

Csakis csapatszinten tudunk a jövőben érvényesülni. A Zvezda játékában számunkra nem volt semmi meglepő, jól ismerjük a játékát, támadásban jobbak, mint védekezésben, és hagytuk is őket támadni. Ezen a szinten ez megbosszulja magát.”

Jövő héten a szerbek jönnek az Üllői útra, vissza lehet vágni.

Nagyon elkalapálták a Fradit Belgrádban

Két csodaforduló után beleszaladt egy nagy pofonba a Ferencváros.

(Forrás: fradi.hu, fotó: Pedja Milosavljevic/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.