Egy évet csúszott, de legalább még jobban várjuk. Hamarosan elindul a tokiói nyári olimpia, hangolódásképp felelevenítjük az emlékezetes magyar pillanatokat.

Az elsők között kell megmutatnunk Athént és a vízilabdadöntőt, ahol egy vérre menő magyar–szerb döntő volt, és egy hihetetlen magyar fordítás.

A csoportkörben is találkozott a két válogatott, a nyitónapon emberfelettit védekezve 6–4-re győztek Benedek Tibiék. De egy döntő mindig más, az ellenfél pedig tudjuk, hogy bivalyerős – fizikailag és tudásban egyaránt.

Hiába masírozott be a fináléba Magyarország hat győzelemmel, teljesen leblokkolt a döntő elején Kemény Dénes aranycsapata: 0–3-mal, tehát rémálomszerűen indítottak. Ám innen szépen felálltak, 5–5-ig fej fej mellett haladt a két csúcsválogatott, ám ekkor egy újabb szerb erődemonstráció következett és 5–7-tel mentünk bele az utolsó negyedbe. Mi 6–7-nél, 4:25-tel a vége előtt kapcsolódunk be az elképesztő izgalmakba.

Egy ilyen fantasztikus győzelem önmagában is felemelő, ám még inkább élvezhető egy felhevült kommentátor közvetítésével. Hajdú B. István jó pár mondata beégett az agyunkba, nehéz is felejteni azt a momentumot, amikor Kiss Gergő góljával átvettük a vezetést:

„Atyaúristen, vezetünk! Nem kellett volna ekkora gól, a végén még kifizettetik a háló árát a görögök velünk – majd összedobjuk persze.”

No meg a végén a:

„Megvaan, megvaan az újabb olimpiai bajnoki cím!”

Zárszónak meg tökéletes a mérkőzésen hősének, a négygólos Kissnek a meccs utáni nyilatkozata, melyben röviden visszaadta, mit is érzett, éreztek akkor a fiúk:

„Magyar vagyok, apa vagyok, férj vagyok, férfi vagyok, boldog vagyok!”

Olimpiai döntő, 2004 Athén – Jegyzőkönyv

  • Magyarország–Szerbia és Montenegró 8–7 (2–3, 3–2, 0–2, 3–0)
  • Olimpiai Centrum, Akvatika, 10 ezer néző. Vezette: Petronilli (olasz), Balfanbajev (kazah)
  • Magyarország: Szécsi – Benedek 1, Kiss Gergely 4, Molnár, Steinmetz B., Kásás 2, Biros. Csere: Steinmetz Á., Madaras, Varga Tamás 1, Fodor, Vári
  • Szerbia és Montenegró: Sefik – Csirics 1, Ikodinovics 1, Jelenics 1, Vujaszinovics, Szapics 2, Szavics. Csere: Jokics, Udovicsics 1, Trbojevic, Gojkovics 1, Nikics
  • Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 10/3. Négyméteres: 2/2, ill. –

(Fotó: vlv.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

Szoboszlai előbb a hónap játékosa lett, majd beválasztották a szezon csapatába

Bódis Tamás óriási pályacsúccsal futotta körbe a Balatont

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni