Hogy képben legyél a nyári foci Eb-vel kapcsolatban, bemutatjuk a résztvevő válogatottakat. Spanyolország.

Az utolsó csapatunk természetesen az első, a címvédő, a minden címet védő Spanyolország. A selección 2008-ban Európa-bajnokságot nyert, egy évre rá a Konföderációs Kupa is az övé lett, újabb egy évvel később pedig a világ trónját is elfoglalta Dél-Afrikában. A három tornán tizennyolc mérkőzést játszottak a spanyolok és csak kettőt veszítettek el. Az Eb és a vb kieséses szakaszában gólt sem kapott Iker Casillas, ez mindent elárul a hispán válogatott erejéről, dominanciájáról.

A Vörös Fúria 1964 és 2008 között az égvilágon semmit sem nyert, az örök ígéret szerepében tetszelgett - hihetetlenül sok tehetséget vonultatott fel, majd a kertek alatt hazakullogott. Egyedül 1984-ben, Franciaországban volt némi sanszuk aranyat nyerni, ám Luis Arconada az Európa-bajnokságok történetének legviccesebb mozdulatával meghiúsította az álmokat. Bő húsz év múlva azonban mindent visszaadott a sors a spanyoloknak, az örök vesztesből örök nyertes lett, olyan generáció bukkant fel, mely nem csak focizni tanult meg nagyon, de nyerni is. Luis Aragonés bajnokot csinált Spanyolországból, Vicente del Bosque pedig szépen ápolja az örökséget. A mindent vivő brigád nagy része még mindig itt van, az aranykovács gerinc megmaradt, Iker Casillas, Iniesta, Xavi, Sergio Ramos, Fernando Torres vagy épp Xabi Alonso még mindig a csúcson pörög. Még akkor is, ha klubszinten idén nem tudtak a legjobbak lenni.

A selejtezőben nem volt ellenfelük, Csehország, Skócia, Litvánia és Liechtenstein egy kellemes előétel volt a főfogás előtt, mivel minden meccsüket megnyerték, nemigen volt kérdés, mi a cél az Eb-n.

C-csoport

Spanyolország
Olaszország
Írország
Horvátország

Ott aztán már egy kicsivel rágósabb falattal kell megbirkózniuk, egészen pontosan hárommal.  De az olasz, horvát, ír trió édes kevés lesz a spanyol menetelés megállításához, a továbbjutás alapvetés. A 8-0-0-s selejtező során David Villa volt a legeredményesebb, mondhatnánk, hogy természetesen. A Barcelona támadója 82 meccsen 51-szer talált be, ő a válogatott történetének legeredményesebb labdarúgója. És ő nem lesz ott az Eb-n. Megsérült és a rehabilitációja nem alakult olyan gyorsan, mint szerették volna, kénytelen volt lemondani a szereplést. Éktársa, az Eb-döntő egyetlen gólját szerző Fernando Torres meg élete legrosszabb formájában van, a Chelsea-vel ugyan Bajnokok Ligáját nyert, de a harminckét bajnokin összekapart 6 gólja értékelhetetlen. Utoljára tíz éve, tizennyolc évesen lőtt ilyen kevés gólt bajnokságban, akkor is épp ennyit.

Akkor mi lesz a híres spanyol támadójátékkal? Az van, hogy zseniális támadók kellenek, de a selección alfája és omegája (akárcsak a Barcelonának) a középpálya - Xavi és Andrés Iniesta határozza meg a játékot, ha nekik megy, akkor egy formán kívül játszó Torres, vagy egy kevésbé zseniális, ám így is remek Fernando Llorente is elég elől a sikerhez. A Bilbao centere egyébként öt selejtezőn három gólt lőtt, Európa-liga- és Spanyol Kupa-döntős volt és 16 gólt lőtt a La Ligában. És ha már Iniesta: övé a vb-győzelmet érő gól, ha másért nem is, ezért imádják otthon. De másért is.

 Az sem hátrány a spanyoloknak, hogy a széleken is olyanok játszanak, akik nemcsak baromi jók, de még formában is vannak: David Silva az angol bajnok Manchester City, Juan Mata a BL-győztes Chelsea egyik legjobbja. Jesús Navas és Pedro pedig kellemetlenül gyors.

Spanyolország Eb-kerete

  • Kapusok: 1 Iker Casillas (Real Madrid), 12 Victor Valdés (Barcelona), 23 Pepe Reina (Liverpool)
  • Védők: 17 Álvaro Arbeloa (Real Madrid), 5 Juanfran (Atl. Madrid), 15 Sergio Ramos (Real Madrid), 3 Gerard Piqué (Barcelona), 2 Raúl Albiol (Real Madrid), 4 Javi Martínez (Bilbao), 18 Jordi Alba (Valencia)
  • Középpályások: 16 Sergio Busquets (Barcelona), 14 Xabi Alonso (Real Madrid), 8 Xavi Hernández (Barcelona), 6 Andrés Iniesta (Barcelona), 20 Santi Cazorla (Málaga), 13 Juan Mata (Chelsea), 21 David Silva (Man. City), 10 Cesc Fàbregas (Barcelona)
  • Támadó: 22 Jesús Navas (Sevilla), 7 Pedro Rodríguez (Barcelona), 19 Fernando Llorente (Bilbao), 9 Fernando Torres (Chelsea), 11 Álvaro Negredo (Sevilla)

Ami gondot okozhat - a csatárínség mellett - az Carles Puyol hiánya. A spanyol balázspali szakmailag pótolható, hiszen Sergio Ramos és Gerard Piqué is van olyan jó játékos, ám emberileg nem. 

Várható kezdőcsapat

Iker Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Sergio Busquets, Xabi Alonso – Iniesta, Xavi, David Silva – Fernando Torres

Ő a szív! Ki is akarta vinni a helyszínre a kapitány, ám végül maradt Barcelonában és gyógyul. Az ő akarata, lelkesedése és szűnni nem akaró motivációja mindig átsegítette a gárdát a holtponton. Sergio Busquets és Xavi Alonso fogja szűrni a támadásokat, az egyedüli új arc a balhátvéd, Jordi Alba lesz.

Azért a továbbjutás Carles Puyol nélkül sem kérdés, és talán az sem, hogy a legjobb négy között a helyük. De a csúcson maradni három nagy tornán keresztül még keveseknek sikerült. Az Európa-bajnoki címvédés például még senkinek. Július 1-ig?

Spanyolország programja az Eb-n

Olvass a többi csapatról is!
Nem tudod, hol nézd a meccseket? Segítünk!

Nézd meg a spanyol válogatott Eb-mezét!
Ha szeretnél fogadni a haverokkal a meccsekre, előbb tájékozódj az esélyekről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában