Dzsudzsák Balázs volt PSV-s csapattársa érkezhet a Vidihez.

Mert Székesfehérváron egészen komolyan gondolják, hogy nyerő csapatot faragnak a Videotonból. A klub célja a jó hazai és a nemzetközi szereplés, vagyis a Fradi egyeduralkodásának megszüntetése és az Európa-liga csoportkörének elérés (csütörtökön már az El-ben játszik a csapat).

Jött egy új edző, és játékosok is érkeztek-távoztak. Most éppen egy csatár kell nagyon a Henning Berg vezetőedzőnek, és úgy tűnik, már van is egy: a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovics hétfőn állítólag már az orvosin is átesett.

A 33 éves támadó jó néhány csapatban megfordult, játszott például Dzsudzsákkal együtt a PSV-ben, de a Partizan Beogradnál, a Feyenoordnál, a Bayer Leverkusennél a Vitesse-nél, a Zenitnél, a kínai bajnokságban és Olimpija Ljubljanánál is szerepelt.

A transfermarkt.de szerint eddig összesen közel 20 millió euró átigazolási díjat fizettek ki Lazovicsért, ilyen összértékű focista pedig nem még nem játszott a magyar bajnokságban. Eddig.

Jelenlegi értékét 800 ezer euróra taksálják.

(Fotó: AFP)

Eközben még javában tart az Eb, igaz már nélkülünk. Azért nézed? Fogadsz is? Kéne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés