A Hertha úgy játszott 2–2-es döntetlent a Bayern Münchennel Berlinben, hogy kétgólos hátrányból állt fel. Ehhez azért kellett lelki muníció.

Dárdai Palit meg is kérdezte a Bild, mivel motiválta csapatát a bajorok ellen, az edző pedig elárulta a nem túl bonyolult módszert.

A bajnokit megelőző estén vetítést tartott, ám nem taktikai megfontolásból, nem azt nézték, merre cselez Robben és hova indul be Lewandowski, hanem az előző szezonban játszott berlini bajnokijukat, amely úgy lett 1–1, hogy Robert Lewandowski a 96. percben egyenlített.

Ez a fájdalom volt volt a motiváció a játékosoknak, hogy még egyszer ne forduljon elő ilyen bosszantó eredmény a Bayern ellen.

„Az edzői stábbal együtt meg szerettük volna mutatni, hogy nem kell annyira tisztelnünk a Bayernt”

– mondta Dárdai, és bejött, ami már Ondrej Duda, a csapat játékosa árult el:

„Működött. Egy igazi motivációs videó volt, ami nem a taktikáról szólt. Természetesen segített nekünk, hogy kellő elszántsággal lépjünk pályára.”

A Hertha egyébként a tizedik helyen áll.

(Fotó: AFP)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés