Újabb magyar kerülhet Lipcsébe.

A német Bild azt írja, tudomásuk szerint az

RB Leipzig kiszemelte Dárdai Pál fiát, Dárdai Mártont, a Hertha BSC húszéves középhátvédjét.

Domenico Tedesco edző 3–4–1–2-es rendszeréből több játékos is távozhat a nyáron, a védelemből például Nordi Mukiele, Joško Gvardiol és Marcel Halstenberg, emiatt több kiszemeltje is van a lipcsei csapatnak. Dárdai mellett két Wolfsburg-játékost emeltek ki név szerint: Maxence Lacroix-t és Ridle Bakut, utóbbi viszont nem védő, hanem a középpálya szélére érkeznek. Dárdai Márton inkább hosszabb távon jelenthetne megoldást a Leipzig problémáira, Lacroix viszont a liga egyik legjobbja már most.

Dárdai Pál középső fia a jelenlegi idényben eddig nyolc, összesen 20 Bundesliga-mérkőzésen játszott a Hertha felnőttcsapatában.

A Leipzignak készülnie kell arra is, hogy aligha tudja megtartani a két legpiacképesett témadóját, Christopher Nkunkut és Dani Olmót. A franciát a Manchester City és a United is vinné, Olmót pedig a Barcelona.

Bár azt írtuk, újabb magyar, Dárdai inkább németnek érzi magát:

„Ha Dárdai német, akkor játsszon is a német válogatottban”

Marco Rossinak nem az a gondja Dárdai Mártonnal, hogy a németeknél akar játszani, hanem hogy mismásolt.

(Fotó: Nico Paetzel/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés