Az erőn felül teljesítő Hertha vezetőedzőjét ismét meghívták a Magyar Labdarúgó Szövetség hamarosan felálló szakmai bizottságába. Még egyszer nekifut annak, hogy segítsen.

Az M4Sport-nak nyilatkozott Dárdai, miután a volt szövetségi kapitány szakmai tudására ismét számít az MLSZ.

Szeptemberben új szakmai bizottság alakult az MLSZ-ben a stratégiai döntések hatékonyabb előkészítése érdekében. A bizottság tagja Dárdai is, aki elmondta egyrészt, hogy az első összeülés még várat magára, másrészt, hogy nem ez az első alkalom, amikor kikérik szakmai segítségét, de legutóbb egyáltalán nem hallgattak rá.

„Én is csak a meghívóig jutottam. Most küldtek egy konkrétabb üzenetet, hogy milyen témakörök lesznek és miben kell gondolkozni, de még nem ültünk le közösen. Várom, hogy jelezzék, mikor lesz az első összeülés, mert szívesen segítek. Szabics Imrével, Lőw Zsolttal és az idősebb kollégákkal közösen az előző körben is nagyon komoly munka lett letéve az asztalra, ami direkt Magyarországra, a magyar iskolarendszerre és a honi focira nézve készült, de nem lett belőle semmi. 

Bízom benne, hogy ha itt most valami történik, akkor végigviszik a programot és lesz változás is, mert még egyszer nekifutok, de ha ebből sem lesz semmi, akkor többször nem próbálkozom azzal, hogy segítsek, mert ez is időbe kerül, az ember belead apait, anyait.”

Dárdai nem tudja, kin múlt, hogy az előző programból nem lett semmi, de azt tudja, hogy a munkamorálon nagyon sok múlik. Az biztos, hogy a Németországban dolgozó Dárdai, az osztrák válogatott pályaedzőjeként tevékenykedő Szabics Imre és a PSG stábjában dolgozó Lőw Zsolt munkamorálján nem fog múlni.

„Kétfajta magyar ember van: az egyik nagyon-nagyon tud dolgozni és szenvedéllyel bele tud halni a munkába, és van a másik, amelyik nem igazán rak arrébb semmit.”

Félő, hogy ez egy újabb szélmalom harc lesz, elvégre a Magyarországon dolgozó magyar edzők szakmai büszkesége nem engedi meg, hogy holmi "külföldiek" belepofázzanak a magyarfociba.

(M4Sport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés