Valamit lépni kellett Fehérvárott, mivel a focicsapat közelebb került a kieséshez, mint a dobogóhoz. Így aztán feltűnt a lelátón Dárdai Pál.

A korábbi szövetségi kapitány és Hertha-edző Dárdai Pál egyre többször tűnik fel a rettenetes formába kerülő Fehérvár környékén, ült már például a lelátón is Sallói István sportigazgatóval.

Ami még lehetne egy sportbarátság jele is, de a Blikk kiderítette, hogy már az edzésekre is kijár, hogy tanácsokkal lássa el Michael Borist. Aztán nyártól már Boris nélkül lehet ott az edzéseken.

Dárdait a héten már nem először láttuk az edzésen, ami biztosan nem lehet véletlen. Nem tudom elképzelni, hogy csak a fia miatt tűnik fel egyre többször a csapat körül. Az szinte biztos, hogy tanácsokkal látja el Borist, de szurkolói körökben már arról is hallani, hogy ha nem lesz jelentős javulás a teljesítményben, akkor a nyáron ő ül le a kispadra, és hozza magával Márton fiát is a Herthából” – írta a lap egy bennfentesre hivatkozva.

A feltételezéseket Hajnal Tamás végül nyilvánvalóvá tette a Fehérvár–FTC bajnoki után: a Fradi sportigazgatója az M4 Sportnak élő adásban mondta el, hogy úgy készültek, hogy Dárdai feltűnése miatt a Vidi védekező felfogásban fog kiállni ellenük.

Ráfér a segítség a Mol Fehérvárra, jelenleg a hetedik helyen áll, de csak egy pontra van a 10. Mezőkövesdtől. A Fradi elleni vereség zsinórban a hetedik volt a bajnokságban, ha nem állnak meg a lejtőn, akár ki is eshetnek.

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés