Türelmesen kell játszani, Izland leginkább kontrákból lehet veszélyes.

Az izlandiak négy-négy-kettőt játszanak, és nem szeretnek labdát birtokolni. Viszont a kontráik nagyon veszélyesek, még a saját pontrúgásainknál is figyelni kell erre. Türelmesen kell játszani, nekünk már van három pontunk.

Elmondta, olyan taktika kell, aminek következtében az izlandiak előbb-utóbb kijönnek, a magyar csapat így tud majd kontrázni.

Vannak játszó emberek nálunk, akik jól képzett futballisták, akik érzik a játékot, tudnak passzolni. Ennek ellenére az izlandi válogatottat nehéz kipasszolni, a szélről érkező beadásokat pedig kifejelik.

Dárdai Pál abban bízik, hogy a csapat egyre jobb lesz, és a kondícióval sem lesz gond, mert ez a legfontosabb.

A magyar válogatott tehát az F-csoport második körében Izlanddal játszik. A meccs szombaton 18 órakor kezdődik, a helyszín Marseille.

Szombaton Izland ellen játszunk, 2,62-es oddsért adják a magyar győzelmet. Naná, hogy megtesszük. És te?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés