A darts Premier League ötödik fordulóját Nathan Aspinall nyerte meg, Michael van Gerwen ezúttal meccset sem nyert, a tabellát azonban továbbra is vezeti.

Nathan Aspinall három korábbi világbajnokot győzött le Exeterben, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megnyerje a Premier League ötödik fordulóját. Az angol dartsos az első három fordulóban szenvedett, a negyedik körben azonban már döntőt játszott, a mostani fordulóban pedig már ki sem kapott.

A nyolc között Peter Wright ellen nyert 6–4-re, az elődöntőben az aktuális világbajnok Luke Humphriest verte 6–5-re, miután a döntő legben egy 160-as kiszállót dobott meg:

A fináléban Rob Cross volt az ellenfele, a három közül ez volt a legkönnyebb meccse, 6–2-re győzött, és itt is volt egy 160-as kiszállója: A finálé utolsó dobásai: Aspinall a győzelmével feljött összesítésben a negyedik helyre, a tabellát továbbra is magabiztosan vezeti az a Michael van Gerwen, aki az ötödik fordulóban Humphries ellen már a nyolc között kiesett. A második helyen pontegyenlőséggel Littler és Cross áll, Wrightnak pedig továbbra sincs pontja.
Öt forduló után a darts Premier League tabellája; fotó: PDC

Az előző két forduló összefoglalója:

Van Gerwen megállíthatatlan, újabb PL-fordulót nyert meg

Kiemelkedik eddig a mezőnyből a holland.

Van Gerwen a világbajnokot legyőzve nyert újabb PL-fordulót

Dominálja eddig a Premier League-et a holland.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés