A világbajnokság eddigi legjobban várt meccse helyenként remek dartsot és kiváló hangulatot hozott, a világbajnokok meccsén végül Raymond van Barneveld esett ki.

A második forduló és az egész PDC-dartsvilágbajnokság eddigi legjobban várt meccse volt a Raymond van Barneveld–Rob Cross második fordulós meccs. A visszavonulása után visszatérő Van Barneveld igazi legendája a sportágnak, ötszörös világbajnok, a favorit viszont a szintén korábbi világbajnok, 11. kiemelt Cross volt.

Az első szettet Van Barneveld nagyon jó játékkal húzta be, többek között egy 170-es, vagyis a lehető legmagasabb kiszállóval.

Később egyébként épp a kiszállózásával volt gondja a hollandnak, az első szettben önmagához képest gyengén játszó Cross feljavult, zsinórban három szettet nyert. Így meglepetés nem történt, Rob Cross jutott be a harmadik fordulóba, Van Barneveld azonban megmutatta, hogy érdemes volt visszatérnie, még mindig képes nagyon magas szinten teljesíteni a holland, és továbbra is az egyik legnagyobb közönségkedvenc.

Ha lemaradtál volna a két kilencnyilasról, vagy csak simán megnéznéd ismét:

Őrület a darts-vb-n: két nap alatt két kilencnyilas

Tegnap este William Borland döntőlegben dobott kilencnyilast, a mai délutáni programban pedig Darius Labanauskas zárt tökéletes leggel.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés