A David Beckham életét bemutató dokumentumfilm azoknak is jó kikapcsolódás lehet, akik Beckham, a futballista miatt akarják megnézni, és azoknak is, akiket a futball nem érdekel, de a 90-es, 2000-es évek egyik leghíresebb sportolója és celebpárja igen. Részben spoileres írásunk következik a Beckhamről.

A Michael Jordan és a Chicago Bulls utolsó idényét feldolgozó Last Dance sikere óta sorra jönnek a sportdokumentumfilmek a Netflixen. A kosaras doku óta megjelent szériák nagy része felejthető, a hetekben megjelent Beckham-sorozat azonban a kivételt képezi.

A négyrészes miniszéria azoknak is minőségi kikapcsolódás lehet, akik elsősorban a futball miatt ülnek le megnézni, de azok is jól szórakoznak, akik inkább a 90-es, 2000-es évek nosztalgiavonatára ülnének kicsit vissza.

Ha David Beckhamről beszélünk, akkor elsősorban a globális brand jut eszünkbe. A szupersztár, aki egykoron a világ legismertebb sportolója volt, és csak ezután a futballista, aki többek között a Manchester Unitedben, a Real Madridban és az angol válogatottban is játszott. Ezen az érzésen nem változtat a Netflixen megjelent Beckham-sorozat sem, pedig focis szófordulattal élve megpróbálja kihozni ikszre a meccset.

Arra nem lehet panasz, hogy a sorozat kihagyna fontos eseményeket a korábbi futballista életéből. A gyerekkoráról, korai meccsekről viszonylag sok felvétel látható, ahogy az is megfelelően hangsúlyozva van, hogy David Beckham karrierjében mennyire fontos volt a Manchester United. Mert a Manchester United és még inkább az akkori edző, Sir Alex Ferguson nélkül valószínűleg nem azt a karriert futotta volna be, amit végül befutott. Ferguson a második apja volt, ez a korai években áldás, később – Beckham népszerűségének növekedésével – már kicsit nyűg volt a középpályás számára. Természetesen így nincs konkrétan kimondva, és az továbbra is érződik, hogy Beckham számára mennyire fontos a skót volt menedzser, még úgyis, hogy kapcsolatuk a 2000-es évek elején megváltozott.

David Beckham a Manchester United játékosaként
Látványosan nincs eltitkolva semmi.

A 98-as vb-n történt Argentína elleni kiállítás és az azt követő példátlan Beckham irányába zúduló gyűlölethullám részletesen bemutatásra kerül, ahogy a legendás stoplis ügy sincs elhallgatva, amikor Ferguson egy elveszített meccs után mérgében belerúgott egy stoplisba, ami eltalálta Beckhamet, akinek felszakadt a szemöldöke. Előzetesen a leginkább kényesnek vélt téma a Real Madrid-korszakban történt Victoria-megcsalás sem került a szőnyeg alá, igaz, olyan nagyon nem is mentek bele, de szaftos részletek nélkül, viszonylag bulvármentesen (ha lehet az esetükben így fogalmazni) érintik David és Victoria Beckham házasságának legnehezebb időszakát.

David és Victoria Beckham

Posh Spice, vagyis Victoria sokat szerepel, elmeséli az ő szemszögéből a történetet, és így még jobban átjön, hogy David Beckham brandje hogyan emelkedett a korábbi Spice Girl népszerűsége fölé. Victoriához köthető az a jelenet is, ami a közösségi médiában a legnagyobbat ment az elmúlt hetekben: arról beszél, hogy ő és David is dolgozó középosztálybeli családban nőtt fel, majd megjelenik a háttérben David, és megkéri, mondja el, milyen kocsija volt az apjának. Victoria jelenléte abszolút pozitívum és hozzátesz a sorozathoz, az őt mutató jelenetek szinte mindegyike szórakoztató, amikor ő sztorizik, nem laposodik el a film, David Beckham esetében ez azért nem mindig mondható el.

Az egyik visszatérő poénforrás a jól összevágott ellentmondásokra épít. Ha David azt mondja, hogy egy adott élethelyzetben nem változott meg, akkor rögtön jön egy jelenet, amiben valaki azt mondja, hogy de igen. Ha azt mondja, hogy nem izgult, akkor jön valaki egy de igennel és így tovább.

A Beckham-családot próbálja egy teljesen átlagos családnak bemutatni a sorozat, ami nyilván nem igaz. Ahogy az is erőltetett helyenként, ahogy David Beckham (ötödször átöltözve) szeretné elhitetni velünk, hogy ő is ugyanolyan átlagos fickó, mint aki a róla készült filmet nézi.

Beckham a 2000-es évek elején

Az egyik legőszintébb pillanat az, amikor a visszavonulásáról beszélve azt mondja, hogy senki nem szerette annyira a futballt, mint ő. Tudja, hogy ez nem igaz, de mégis így gondolja. Itt azért meglátszik az az egyszerű srác, aki részben a foci szeretete miatt jutott el oda, ahol most van.

A David Beckham életét bemutató négyrészes sorozat összességében egy könnyen fogyasztható, szórakoztató tartalom, amit akár egy ültében is megnézhet az, akinek van nagyjából négy órája.

Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy most jött ki. Beckhamék még mindig népszerűek, de a népszerűségük meg sem közelíti a 90-es évek végi, 2000-es évek eleji őket övező sokszor már beteges őrületet. Az elmúlt hónapokban viszont ismét sokszor került be a nemzetközi sportsajtóba David Beckham neve, miután a részben az ő tulajdonában levő focicsapat, az Inter Miami megszerezte minden idők talán legkiemelkedőbb futballistáját, Lionel Messit. Ez is erősíti a Beckham-brandet, ahogy ez a sorozat is.

Muszáj megemlítenem, hogy a magyar felirat helyenként nagyon gyenge. Igaz, ez leginkább azoknak szúrhat szemet és lehet zavaró, akik szeretik, komolyabban követik a futballt, de nem ez az első eset a Netflix sportdokumentumfilmjeinél, amikor a magyar felírat nem éri el a kívánt szintet.

Ha kedvet kaptál a netflixes sportdokumentumfilmekhez: 

Kobe Bryant földön csúszva mutatott példát, és vezette csúcsra a megalázott Team USA-t

A The Redeem Team nem az új The Last Dance, nem is annak készült, de így is érdemes megnéznie még azoknak is, akik nem napi szinten követik a kosárlabdát.

(Fotó: Netflix; Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

Elaludt az Eb-meccsen, majd hajnal négykor a tök üres stadionban ébredt egy szurkoló

A maszkot nem, a műtétet egyelőre megúszta az orrát törő Mbappé

További cikkeink a témában