A két edző felülbírálta a játékvezető ítéletét.

A holland Ajax a német Stuttgarttal játszott felkészülési meccset, amelyen az 56. percben az Ajax válogatott futballistája, Davy Klaassen megtaposta Atakan Karazort. A szabálytalanság után kisebb lökdösődés alakult ki, majd a játékvezető piros lapot adott a szabálytalankodó Ajax-játékosnak.

Davy Klaassen azonban mégis folytathatta a meccset, miután a két edző, Sebastian Hoeneß és Francesco Farioli megbeszélte az esetet, és úgy döntöttek, hogy Klaassen a pályán maradhat.

A lefújás után Hoeneß azt mondta, nem akart egy teljes félidőt emberelőnyben játszani, mert nem az eredmény volt a fontos, hanem csapatának az erőnléti állapota.

A végeredmény egyébként 2–2 lett.

Ez is érdekelhet:

Meglepően nagy meccset játszott a Man. United Liverpoolban

Annyira pariban volt a United az Anfielden a Liverpoollal, hogy simán nyerhetett is volna. Végül egy pontot visz haza.

A távozó Botka elbúcsúzott a Fraditól

Nyolc év után távozik a Fraditól a magyar válogatott játékosa.

Tartja remek formáját Kerkez, ezúttal gólpasszt adott

Ez már a harmadik asszisztja volt a bajnokságban a magyar védőnek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés