A belgák csapatkapitánya nem volt elégedett a csapattársaival.

A Nemzetek Ligája második fordulójában Franciaország 2–0-ra legyőzte Belgiumot. A meccs utána belgák csapatkapitánya, Kevin De Bruyne eléggé vehemensen nyilatkozott:

„Itt nem mondhatom el, mi nem ment jól. A csapatnak már elmondtam az öltözőben a félidőben. Amit ott mondtam, nem ismételhetem meg a média előtt, de minden téren jobbnak kell lennünk. Ha a legjobbak között akarunk lenni, de már nem vagyunk eléggé jók ehhez a szinthez, akkor mindent bele kell adni, ha még erre sem vagy képes, akkor vége.

Elfogadom, hogy nem vagyunk azon a szinten, mint 2018-ban. Én voltam az első, aki kimondta ezt, de a többi dolog elfogadhatatlan, de ennél többet nem mondok”

nyilatkozta a belgák 33 éves csapatkapitánya.

Ez is érdekelhet:

A bosnyák szövetségi kapitány a magyar válogatottról: Szeretem nézni a játékukat

Sergej Barbarez a magyar válogatottat dicsérte a keddi NL-meccs előtt.

Szoboszlai szerint túl szélsőségesek vagyunk mi, magyarok

A Liverpool középpályása úgy érzi, az Eb előtti 14 meccsből álló veretlenségi sorozattal olyan magasra tették a lécet, amivel szinte elvárássá vált, hogy az olyan meccseken is nyerni kell, vagy pontot szerezni, mint a németek elleni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés