Önkritikusan nyilatkozott a Csehország ellen kiállított holland védő az Eb-búcsú után.

A cseh válogatott a torna egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta, miután a nyolcaddöntőben kiejtette a csoportkörből százszázalékos mérleggel továbbjutó Hollandiát.

Hollandia összehozta az Eb egyik bombameglepetését: kiesett Csehország ellen

Vagy a csehek hozták össze, ez nézőpont kérdése, mindenesetre ők az 52. percben megkapták az esélyt, és többszörösen is éltek vele.

A meccs fordulópontja a második félidő elején volt, előbb Donyell Malen kihagyott egy helyzetet, majd rögtön a másik oldalon Matthijs de Ligt piros lapot kapott. Ezt követően rúgtak két gólt a csehek, a hollandoknak meg gyakorlatilag esélye sem volt.

A meccs után De Ligt magára vállalta a kiesést:

Miattam estünk ki, és ez roppant frusztráló. A kiállítás változtatta meg a meccs képét, nem szabadott volna megtörténnie. Láttam az utolsó perceket, szenvedett a csapat, magamat hibáztatom.

A hollandok ugyan irányítottak a kiállítás előtt, de Malen helyzetét leszámítva komoly sanszunk nem volt, a piros lap után meg teljesen összeestek. A statisztika szerint története egyik legpocsékabb meccsén játszotta Hollandia:

Hollandia története egyik legpocsékabb meccsét játszotta

Búcsúzott Hollandia az Európa-bajnokságról, ráadásul nagyon gyenge focival.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés