Deco szerint 2008-ban nem volt szükség forradalomra a Barcelonánál.

A Barcelona jelenlegi sportigazgatója, Deco egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte hazugság Guardiola azon állítása, miszerint forradalomra volt szükség Barcelonában 2008-ban. Guardiola ekkor vette át a Barca irányítását, és többek között az első döntései egyike volt az, hogy Ronaldinhót és Decót is elküldte a klubtól:

„Amikor a csapathoz került, egy nagy forradalomról beszélt, ami hazugság. Elküldött engem, elküldte Ronaldinhót, de ott volt neki Xavi, Iniesta, érkezett az első csapathoz Busquets, ott volt Yaya Touré, aki Afrika legjobbja volt, és akkor még nem beszéltünk olyan nevekről, mint Messi vagy Eto'o.

Guardiola okos volt, rögtön rendett rakott az öltözőben, ennek és az ő edzői tudásának köszönhetően jött létre minden idők legjobb csapata. Okos volt, mert nem pazarolta az idejét”

nyilatkozta az a Deco, akinek most többek között az a feladata, hogy megtalálja a nyáron távozó Xavi utódját.

Ez is érdekelhet:

Ötöt kapott a Barcelona, Xavi rögtön lemondott

A Villarreal elleni hazai vereség után Xavi bejelentette, távozik a Barcelonától.

Xavi gátlás nélkül elmondta, hogy a La Ligában elcsalják a meccseket

Miután bejelentette nyári távozását, ledobta láncait a Barcelona edzője: nyújtott lábbal szállt bele a spanyol fociba és a játékvezetőkbe.

(Fotó: Getty Images) 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés