Ousmane Dembéléről néhány éve azt gondolták a szakértők, az elkövetkező évtized egyik meghatározó futballistája lehet, tehetsége alapján szinte a csillagos ég a határ számára. Az elmúlt közel másfél évben viszont semmi sem akar összejönni neki: a pályán sem azt hozza, amit elvárnak tőle, és ehhez még hozzájön, hogy egyre több állítólagos magánéleti balhéja van. Lehet, hogy bukás lesz a Barcelona 105 milliós igazolása?

A legújabb pletykák a francia szélsővel kapcsolatban azt írják, hogy nem amiatt hagyott ki egy edzést, mert gyomorgondjai voltak, hanem egyszerűen túl sokáig videojátékozott a haverjaival, másnap meg nem tudott időben felkelni. Nyilván az ehhez hasonló pletykákat helyén kell kezelni, főleg most, hogy Dembélé rosszabb periódusban van a sajtó mindent előszed róla, kicsit nekem úgy tűnik, hogy helyenként már-már izzadságszagúan próbálják kritizálni (lásd, a ki nem fizetett dortmundi számlák) a franciát. Persze közel sem feddhetetlen, a topfutball szintjén azért teljesen érthetetlen, hogyan tud egy játékos például elkésni egy Bajnokok Ligája-meccs előtt. Az egész Dembélé-sztorit viszont csak akkor érthetjük meg, ha végigvesszük az elmúlt legalább másfél évet, mert úgy tűnik, hogy az éretlensége, magatartásbeli gondjai mellett még peches is, és a helyzete eléggé összetett.

Ousmane Dembélé a Barcelona pánikigazolása volt 2017 nyarán.

Neymar elvesztése után egyrészt rengeteg pénze volt a Barcelonának, másrészt a brazilt valakivel pótolni kellett. Nyilván a piacon mindenki tudta, hogy a katalánoknak sok pénze és kevés ideje van. Sokáig Coutinhót vadászták, de a Liverpool akkor még nem engedte el a középpályást. Aztán jöttek a hírek, hogy az azt megelőző idényben a Dortmundban óriásit teljesítő Dembélé lehet az új igazolás. A Dortmund hatalmasat nyert a transzferen, konkrétan egy év alatt 100 millió eurót kerestek Dembélén.

Dembélé és Bartomeu Barca-elnök 2017 nyarán

Dembélé az utolsó hetekben már nem akart együtt edzeni a Borussiával, eltűnt, amikor megtudta, hogy hívja a Barcelona, természetesen mindenáron menni akart. Végül a Dortmund elengedte egy zsák pénzért. És itt jön képbe Dembélé barcás pályafutásának az egyik legnagyobb terhe. Az, hogy 105 millió euróért igazolták, ami akkor klubcsúcs volt a katalánoknál.

Vagyis vettek egy 20 éves borzasztóan tehetséges és borzasztóan nem kész játékost brutálisan sok pénzért.

És ez az összeg extra figyelemmel járt, minden egyes mozdulatát nagyítóval figyelték a drukkerek és az újságírók. Pedig az egyértelmű volt, hogy nem fogja egyből azt a szintet hozni, amit Neymar képviselt. Viszont a tehetsége alapján reálisnak tűnt, hogy egy beilleszkedési periódus után olyan opció lesz, amely megoldja a Barca széljátékát a következő évekre. Mert Dembélé egyik legnagyobb erőssége, hogy teljesen kétlábas (konkrétan nem tudja, melyik az erősebb lába), tehát mindkét szélen képes játszani, teljesen mindegy neki, hogy hol kap lehetőséget.

Mindezek után úgy kezdte a szezont, hogy hónapokra lesérült. Majd amikor januárban visszatért, újra megsérült. Esélye sem volt arra, hogy felvegye a ritmust. Az meg már teljesen érthető volt, hogy a szezon legfontosabb szakaszában, tavasszal az amúgy is nagyon konzervatív felfogású Ernesto Valverde nem fogja Dembélé játékát erőltetni. Első szezon tehát kis túlzással teljesen kuka. Majd elment a világbajnokságra, ahol a franciákkal vb-t nyert, de Deschamps leginkább csak csereként számított rá. Az idei idényt egészségesen kezdte meg Barcelonában, az első fordulókban nem volt gond a teljesítményével, rúgta a gólokat, kiosztott pár gólpasszt. Aztán ismét történt valami, gyengébben kezdett menni a futball, közben meg jöttek a balhék, néha csak perceket kapott, de arra is volt példa, hogy kimaradt a keretből.

2017 őszén, rögtön a Barcás karrierje elején megsérült

Ezeket mind fontos figyelembe venni, amikor Ousmane Dembélé barcelonai karrierjét nézzük, de persze ez még nem minden. Még legalább két nagyon fontos szempont van.

Az első: a személyisége

Dembélé nem egy könnyű eset. A személyiségfejlődés szempontjából úgy tűnik, hogy van egy elég jelentős lemaradása. Röviden: úgy tűnik, hogy ő továbbra is egy gyerek, egy tini. Ezt bizonyítja, hogy állítólag egészségtelenül táplálkozott, ami az egyik oka lehetett a tavalyi sérüléséinek. Ehhez hozzájön, hogy a családi háttere sem éppen optimális, a hírek szerint a szülei között minimum nem felhőtlen a viszony, ami lelkileg megviseli a franciát.

Szintén pletyka, hogy orrba-szájba videojátékozik, befele fordult, ami ugyancsak nem ideális. Nem akarok semmit belemagyarázni, de számomra a testbeszédét látva sem az jön le, hogy egy kiegyensúlyozott, csúcsformában levő futballistát látok. Sőt inkább az az érzésem vele kapcsolatban, hogy egy problémás, gátlásos tinédzser, aki körül ráadásul nem a megfelelő emberek vannak. Mert ilyen helyzetben rengeteget segítene egy biztos családi háttér, egy olyan személy, aki egyensúlyba hozza a dolgait, és felhívja a figyelmét arra, hogy élete legnagyobb dobása a Barcelona, és ha nem figyel, akkor hamar elmehet neki ez a hajó. Persze lehet csuklóból mondani sok játékost, aki fiatalon került topcsapatba, és rögtön meghatározó futballista lett, balhék nélkül. Dembélé viszont nem ez a csomag, és most már biztosan a Barcelona vezetősége is rájött erre.

A második: a játékstílusa

Xavi mondta azt, hogy vannak futballisták, akik klasszisok, zsenik, de a Barcelonában nem mindenki képes kiteljesedni. A La Masia-stílus, a gyors gondolkodós foci, a kis területen passzolós játék nem mindenkinek megy. Dembélé óriási tehetség, ösztönös zseni, aki a labdával a lábán roppant veszélyes. Kiszámíthatatlan, képes egy az egyben megverni az emberét, mindig benne van a játékában a váratlan, amit tanulni nem lehet.

A futball IQ-ja viszont nem kiemelkedő, fejlődött, de sok esetben még mindig nem a legjobb döntéseket hozza meg, és az sem példátlan, hogy egyszerűen fejben túl lassú a Barcelona játékához. Ő akkor a leghatékonyabb, ha területe van, a Dortmundban ez megvolt, a Barcelona ellen viszont szinte mindenki beáll védekezni, sokkal kevesebb helye és területe van, így nem tudja kamatoztatni a legnagyobb erősségét. Az a játékos, aki ha jó meccse van, akkor nagyon él, a védők rémálma, ha viszont nem érzi a ritmust, akkor pontatlan, néha a legegyszerűbb passzokat is elrontja – túlzottan ingadozó.

Minden sorozatot figyelembe véve az idei szezonban 15 meccsen hat gólja és két gólpassza van

Ehhez hozzájön még Ernesto Valverde biztonsági játékfelfogása, aki nem szeret kockáztatni és láthatóan nem bízik Dembélében. A Barcelona vezetőségénél meg mehet a matek, hogy mit kellene kezdeni a helyzettel. Jelenleg semmiképp nem ér 105 millió eurót a 21 éves támadó, de még mindig kapkodnának utána a klubok. Ha elengedik, akkor szinte biztos, hogy buknak néhány tízmilliót, és simán elképzelhető, hogy egy más közegben, egy más klubbal Dembélé kivirágzik és az a játékos lesz, akit néhány éve gondoltak. Ha megtartják, akkor az a félő, hogy egyre mélyebbre csúszik, hosszútávon pedig még több pénzt buknak.

Ez a szezon döntő lesz a Dembélé–Barcelona kapcsolatban. Ha a francia formája, hozzáállása nem javul és Valverdével hosszabbít a vezetőség, akkor valószínűnek tartom, hogy nyáron  piacra dobják. Mivel még fiatal és kivételes tehetség, biztosan bizonyíthat még egy topcsapatban, de onnan már tényleg csak egy rosszabb periódus, hogy a következő Quaresma vagy Balotelli legyen. Amit nyilván senki sem látna szívesen, mert egy topformában játszó Ousmane Dembélét öröm nézni.

Mi lesz Dembélé karrierjével?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés