Most legalább ellenfélként fütyülték ki Barcelonában a franciát.

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

A Barcelona nagyon simán kiejtette magát, a Paris SG-nek így már nem volt nehéz megfordítani a párharcot.

A Barcelona korábbi szélsője, Ousmané Dembélé két gólt szerzett a volt csapata elleni BL-negyeddöntőben. A párizsi odavágó után Barcelonában is betalált. A meccs alatt végig kifütyülte a katalán közönség, de ez nem igazán zavarta meg:

„Mit gondolok a fogadtatásról? Már megtapasztaltam korábban is, 2021-ben is kifütyültek, amikor a Barcelona játékosa voltam. Nem befolyásolt, a játékra koncentráltam, mindent beleadtam. A Barcelona egy nagyszerű klub, szeretem a Barcelonát. Megértem, hogy kifütyültek. Ilyen az élet”

– nyilatkozta a továbbjutás után Dembélé, akit a meccs emberének választottak.

Érthető módon Xavinak nem volt ennyire jó hangulata:

Ez is érdekelhet:

Kilencgólos párharc után BL-elődöntős a Dortmund

Hazai pályán kétszer is megfordította az Atlético Madrid elleni párharcot a Borussia Dortmund, amely bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.