A Manchester United szerződtette Memphis Depayt, jól jártak vele az angolok, ez nem kérdés. Ez a srác olyat tud, amivel bizony ebben az idényben Cristiano Ronaldót és Lionel Messit, sőt kettőjüket összesen is kenterbe verte.

Kezdjük azzal, hogy Depay 32 két méterről akkora szabadrúgásgólt lőtt a PSV Heracles elleni hazai bajnokiján (2–0) a hétvégén, hogy Bódi Ádám Détári Lajossal karöltve azóta is irigykedik:

Szóval a 21 éves holland ezt most eléggé beverte, ahogy a 2014–2015-ös idényben már többször is. Csak hogy tudd, ő az európai topligák legeredményesebb szabadrúgáslövője:

Sőt eredményesebb, mint Ronaldo és Messi összesen ebben a szezonban:

Szóval örülhet a Manchester United, mert (a Liverpool és a PSG elől) sikerült elhappolnia a hollandok legnagyobb tehetségét, Depay pedig azért (is) örülhet, mert ő meg Ronaldót és Messit is lepipálta valamiben, ami meg ugye nagy szó.

Az megvan, hogy ezen a focistán röhög most a fél világ?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés