A ferencvárosi játékosok hozzáállása már Rebrov felfogását tükrözi, és ez az egyik kulcsa annak, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Dibusz Dénes nyilatkozata után kijelenthetjük, büszkék lehetnek magukra a magyar bajnok játékosai.

„Nem mondom, hogy játékban sokkal több maradt volna bennünk, mégis bosszant, hogy 5–1 vereség lett a vége.”

A védései kapcsán azt mondta, Ansu Fati lövésének hárítása volt a legnehezebb, mert nagyon közelről jött a labda, gyorsan kellett reagálnia.

„Örülök, hogy tartottuk magunkat ahhoz a felfogáshoz, amelyet Szerhij Rebrov kért tőlünk. Nem az volt a célunk, hogy tíz mezőnyjátékossal védekezzünk a tizenhatoson belül, próbáltuk felvállalni a játékunkat, és törekedtünk a szoros eredményre. Rosszabb lett volna, ha 3–1 után, emberelőnyben meg sem próbálunk újabb gólt szerezni, csak éppen a Barcelona volt az ellenfél, amely ellen nemhogy egy az egyben, de négy az egyben is nehéz védekezni.”

Elmondta, fizikailag és fejben is elfáradtak attól, hogy a Barcelona folyamatos járata labdát, nem véletlen, hogy a végén hiába létszámfölényben sem tudtak már kellően koncentrálni.

“Jelenleg úgy tűnik, hogy ilyen szintű ellenféllel szemben húsz-huszonöt percig bírjuk egyhuzamban tartani a tempót.”

(Forrás: Nemzeti Sport)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Klubot akar váltani a vb-döntő hőse

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
6% Igen, kilátogatok a helyszínre.
35% Nem, de a futamot követni fogom.
58% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Hirdetés