Először beszélt Mbappé esetleges távozásáról a PSG elnöke.

Hivatalosan is bemutatta a klub új edzőjét – Luis Enriquét – a PSG. A bemutatás során azonban nem az új tréner, hanem a csapat legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé volt a téma. Megszólalt Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke, aki kijelentette, hogy Mbappé ingyen nem távozhat:

„Megdöbbentett, amikor hallottam, hogy ingyen akar távozni. Csalódott vagyok, mert egy fantasztikus srác, egy igazi úriember, és nem rá vall, hogy ingyen akar elmenni, így meggyengítve a legnagyobb francia klubot. Sokkolt és csalódott voltam, amikor az egészről először hallottam

nyilatkozta az elnök.

Rajta múlik, legkésőbb két héten belül el kell döntenie, hogy aláírja-e az új szerződését. Ha nem, akkor nyitva áll előtte az ajtó. Senki sem nagyobb a klubnál. Azt akarjuk, hogy maradjon, de ingyen semmiképp sem távozhat”

– folytatta Al-Kelaifi.

Mbappé néhány hete jelezte, hogy nem él a szerződésében jelenlévő plusz egyéves hosszabbítási opcióval, így jövő nyáron lejár a mostani megállapodása. Ami azt jelenti, hogy a PSG idén kaphat érte pénzt, de ha marad, akkor jövőre ingyen távozhat.

A Marca nem sokkal később a következőt írta:

Mbappé azt tervezi, hogy nyáron nem igazol el a PSG-től, január elsején viszont aláír egy előszerződést a Real Madriddal, jövő nyáron pedig a spanyol fővárosba igazol. Így Mbappé megkapja a 60 milliós fizetését a PSG-től, plusz azt a 90 milliós bónuszt, amit szintén tartalmaz a szerződése.

Nasszer al-Kelaifi mostani nyilatkozata szerint azonban erre (Mbappé marad, majd jövő nyáron ingyen megy) minimális esély van, így a Real Madridnak meg kell egyeznie a francia klubbal Mbappé klubváltását illetően. Mert az egyértelmű jelen állás szerint, hogy ha távozik a francia, akkor a Madrid lesz a következő klubja.

Mbappé közölte a PSG-vel, hogy nem akar hosszabbítani

Florentino Pérez most valahol mosolyog.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában