A Fradi 25 évvel ezelőtt történelmi tettet hajtott végre: bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Magyar csapatnak addig és azóta sem sikerült Európa legjobb 16 klubja közé verekednie magát. Most vasárnap lesz napra pontosan 25 éve, hogy az FTC 3–0-ra verte Zürichben a Grasshopperst.

A 25. évforduló emlékére a Fradi Média három részes dokumentumfilmet készített Simonék BL-szerepléséről.

A film első részét pénteken mutatta be a klub, második rész szombaton, a harmadik vasárnaptól lesz látható a fradi.hu-n. A filmet egyben is meg lehet majd nézni, először az egész napos ingyenes FRADIBL25 eseményen vasárnap a Groupama Arénában.

  • Vetítési időpontok: 11.30 és 16.30, helyszín az Aréna sajtóterme.

Az első részében bemutatják az előzményeket, azaz, hogy a hazai triplázás ellenére miért tekintették teljesen esélytelennek a Fradit az Anderlecht elleni párharc előtt, és a belgák hogyan becsülték le a magyar bajnokot. A főszereplőkkel készített rengeteg friss interjú segítségével kiderül, ki, milyen előzmények után került az Üllői útra, a későbbi BL-csapatba. Korabeli fotókkal, rengeteg archív felvétellel felidézik a két óriási csodát, az Anderlecht kiverését és a Grasshoppers elleni 3–0-s, zürichi győzelmet, valamint az azt követő felejthetetlen ünnepléseket. De arra is fény derül, mi történt a svájci összecsapás szünetében Vincze Ottó le nem cserélése körül.

Az első részben megszólalnak: Albert Flórián, Ballai Attila, Bodnár József, Hajdu Attila, Hajdú B. István, Havasi Mihály, Kecskés Zoltán, Keller József, Kű Lajos, Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián, Mucha József, Nagy Zsolt, Nyilas Elek, Páling Zsolt, Schuszter Dóra, Szeiler József, Szűcs Mihály, Telek András, Tobak Csaba, Vincze Ottó, Zoran Kuntics. Illetve archív felvételeken korábbi játékosok, edzők és szurkolók.

(Fotó: Tempo Fradi)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve