A Fradi az év legőrültebb meccsén 2–2-t játszott a tabella élén álló Vasassal, de a meccs utáni sajtótájékoztató is legalább ennyire izgalmas volt.

Thomas Doll ugyanis minimum félreérthető, vagy épp teljesen egyértelmű nyilatkozatot tett:

Szemrehányást nem tudok tenni a fiúknak, nagyon hosszú időn keresztül igyekeztünk mindent elviselni, amit ezen a meccsen kaptunk, még 2–1-re is vezettünk, Dibusz két büntetőt fogott, de a végén meg lettünk büntetve, amikor kiegyenlített a Vasas… munka a fiúkkal örömet okoz nekem, de minden, ami körülöttünk történik, elkeserít...

olyan érzésem van, mintha nem lehetnénk bajnokok ebben a szezonban.

Talán a kilencedik tizenegyest ítélték meg ellenünk, ilyet még sosem tapasztaltam, se játékosként, se edzőként, hihetetlen.”

És a kiállításáról, valamint Kassai játékvezetőről dühösen, és nem kicsit gúnyosan:

Semmi extrát nem mondtam Kassainak, fogalmam sincs miért küldtek el a kispadról, nem sértettem meg senkit, nem gesztikuláltam. Igazságos eredmény született, minden ítélet, sárga és piros lap jogos volt, a tizenegyesek is egyértelműek voltak, hagyják nyugodtan Kassai urat...

Hogy mire célzott, nem tudjuk, de az gyanús, hogy Kassai három (!) tizenegyest fújt be a Ferencváros ellen.

Döntsd el, mennyi volt ebből jogos:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve