Gennaro Gattuso, a Napoli edzője szerint csapata dominált a Barcelona ellen, az első bekapott gól után azonban majdnem megőrült, annyira ideges volt az amúgy sem nyugodt olasz edző.

Hiába játszott jól a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján a Camp Nouban a Napoli, a Barcelona magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé:

Ritka magabiztosan nyert a Barcelona, jöhet a Bayern elleni csúcsmeccs

Ebben a szezonban nem sokszor láttuk ilyen jól, magabiztosan és élesen játszani a Barcelonát.

A meccs után a Napoli edzője, Gattuso több érdekes dolgot is mondott:

„Félórára leblokkoltunk, kaptunk is három gólt. Ugyanakkor egy olyan csapatot láttam, amely komoly nyomás alá helyezte a Barcelonát. Már az elején rúghattunk volna két gólt, helyette kaptunk egyet. Megőrülök, hogy egy szöglet után kaptunk gólt. Ha a statisztikát nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a Napoli dominált. Kétszer annyi kapura lövésünk volt, több volt a labdabirtoklásunk, könnyedén átmentünk a védelmükön.

Egy szenvedő Barcelonát láthattunk a második félidőben, sokan mondták, hogy nem ez volt a legjobb csapatuk, én nem így látom, egy több száz milliós társaságot láttam a pályán. Azt sajnálom leginkább, hogy félórára bealudtunk. Ha határozottabbak és mentálisan erősebbek lettünk volna, igazi károkat okozhattunk volna nekik.”

Abban valóban igaza van Gattusónak, hogy kétszer annyi kapura lövése volt a Napolinak, a labdabirtoklást viszont – ha nem is számottevően –, de a Barcelona nyerte. Az xG-mutató viszont az olasz edzőt igazolja, ha ezt a statisztikai mutatót nézzük, akkor a Napolinak kellett volna nyernie.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.