Az ingyen igazolt argentin csatár emlékezetes első napot produkált Rómában.

Óriási, lelkes tömeg ünnepelte Paulo Dybalát kedden, amikor bemutatta az AS Roma. A 28 éves argentin támadó ingyen igazolt a Romához, miután lejárt a szerződése a Juventusnál és nem tudott megegyezni a torinóiakkal.

Dybala első élményei Rómában tehát nagyon szépek, pláne miután ráadásként kiderült, hogy megdöntötte egykori csapattársa, Cristiano Ronaldo egyik Serie A rekordját: az első napon az AS Roma több mezt adott el a nevével, mint 2018-ban a Juventus Ronaldóéval. A hírről a Marca számolt be, idézve a Roma zsúfolásig telt boltjainak egyik alkalmazottját:

„Reggel óta egy pillanatra sem állunk meg, semmi mást nem csinálunk, csak Dybala mezeket nyomtatunk.”

Dybalának a Roma felajánlotta Totti egykori számát, a 10-est, amit a világbajnok ikon visszavonulása óta egy római játékos sem viselt. Dybala sem fogja: visszautasította a lehetőséget, és inkább a 21-est választotta, akár az argentin válogatottban. Végül is, az is lehet nyerő szám.

Dybala eddig 271 Serie A-meccsen 98 gólt rúgott, és 51 gólpasszt adott.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés