Ez nem pletyka, már hivatalos, Paulo Dybala elhagyja a Juventust.

A 28 éves futballistának nyáron lejár a szerződése, a Juventus vezetősége pedig úgy döntött, nem hosszabbít a támadóval, aki így ingyen távozhat az idény végén. Erről a Juventus ügyvezető igazgatója, Maurizio Arrivabene beszélt:

Dusan Vlahovic érkezésével már nem Dybala a projektünk főszereplője, ezért úgy döntöttünk, nem hosszabbítunk vele. Senki nem kételkedik abban, hogy kiváló futballista, de a gazdasági szempontokat is figyelembe kellett vennünk. Ajánlhattunk volna neki kisebb fizetést, de az tiszteletlenség lett volna vele szemben.

Dybala 2015-ben érkezett a Palermótól a Juventushoz, öt bajnokságot nyert a torinóiakkal. Nagy tehetségként érkezett a Juvéhoz, úgy tűnt, ő lehet a csapat központi figurája, aztán később Ronaldo érkezésével háttérbe szorult, most pedig ugyanez történt Vlahovic leigazolásakor is. A különbség annyi, hogy a szerb hat évvel fiatalabb nála, így inkább vele tervez a Juve.

A kiváló képességű Dybala tehát soha nem tudott teljesen kibontakozni a Juventusban, voltak nagyon jó időszakai, de hosszabbtávon nem tudott folyamatosan kiemelkedően teljesíteni. Az egyelőre természetesen nem ismert, hogy hol folytatja, az első pletykák azonban az Inter érdeklődéséről írnak.

A Juve eközben továbbra is átalakulóban, az előző idényhez képest minimálisan előrelépett a csapat, a Bajnokok Ligájából azonban kiesett, miután a Villarreal a nyolcaddöntő visszavágójának utolsó perceiben három gólt szerzett. A bajnokságban negyedik az Allegri-csapat, hat pontra a listavezető Milantól, a BL-helyezés tűnik a reális elvárásnak jelenleg, de annyira szoros a Serie A, hogy egy nagy hajrával akár előrébb is végezhet a csapat.

(Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
C. Ronaldót a Bayern után a Romával és a Chelsea-vel is szóba hozták